Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Nagy előrelépés a Samsung új mobilkijelzője

samsung eco2oled érintőkijelző
A Samsung Galaxy Fold 3-ban debütál az új Eco2OLED érintőkijelző
Vágólapra másolva!
Energiahatékonyabb és környezetbarátabb a Galaxy Fold 3-ban debütáló OLED.
Vágólapra másolva!

A Galaxy Fold 3 kettéhajtható okostelefon legfontosabb fejlesztését az új OLED érintőkijelzője jelenti, hiszen lehetővé tette a Samsung számára a megjelenítő alatti előlapi kamera használatát. A napokban további információk érkeztek a panelről, a Samsung szerint ugyanis közel sem az új típusú szelfikamerával való kompatibilitás az Eco²OLED névre keresztelt megoldás az egyetlen előnye.

A Samsung Galaxy Fold 3-ban debütál az új Eco²OLED érintőkijelző Forrás: Samsung

Az Eco²OLED központi érdekessége, hogy teljesen kikerült belőle a korábbi OLED panelekben használt polarizáló réteg, ennek célja a kijelzőre eső környezeti fényből fakadó tükröződés csökkentése. Ugyan a réteg sokkal jobban láthatóvá teszi a panel tartalmát, de egyben tompítja a pixelek által kibocsátott fényt, így a szükséges fényerő eléréséhez sokkal nagyobb fényerővel kell világítaniuk a pixeleknek.

A polarizáló réteg egyenletből való kiesésének köszönhetően 33%-kal javult a panel fényáteresztő képessége, így egyrészt sokkal több fény juthat be a kijelző alatti előlapi kamerába, másrészt pedig az eddigi OLED-ekhez képest 25%-kal alacsonyabb fogyasztás mellett érhető el azonos fényerejű képmegjelenítés.

Általános használat mellett a mobilokban a kijelző az egyik legnagyobb fogyasztó, így az új panel hosszabb akkus üzemidőt tehet lehetővé, plusz az élettartama is jobbnak bizonyulhat.

Végül jó hír még, hogy az Eco²OLED panelben sokkal kevesebb műanyag található, így ilyen szempontból is környezetbarátabb megoldásról van szó.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről