Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Nem bírta a valódi munkát a gamer

Vágólapra másolva!
Inkább visszament játszani, azzal kényelmesebb a pénzkeresés.
Vágólapra másolva!

Heves indulatokat kiváltott vita tört ki az év elején az internetes streamerek és a közönségeik körében, a játékok vagy beszélgetős műsorok élő közvetítéséből élők egy része azt állította, hogy a streamelés nehezebb, mint a „valódi életbeli” munkák java. Ebből komoly botrány lett, bár érdemes hozzátenni, hogy vitában részt vett központi személyek szeretik műbalhékkal javítani a nézettségeiket.

Mostanra lehűltek a kedélyek, azonban a korábbi professzionális e-sportolóként az Overwatch League kupában játszott Daniel „Dafran” Francesca miatt újból előkerült a téma. A fiatalember jó ideje videójátékok közvetítéséből él, de az elmúlt években előadta, hogy szeretne betörni a földművelés világába, plusz jogosítványokat tett le munkagépekre.

Nemrég úgy döntött, hogy streamelés helyett most már tényleg szeretne „valódi” munkából élni, így az egyik extra jogosítványával szerzett magának egy targoncás állást, munkagéppel raklapokat kellett mozgatnia.

„Felmondtam a munkahelyemen. Két hétig voltam ott. Heti 37 órás munkával rendelkezni SOKKAL nehezebb, mint közvetíteni. Örülök, hogy kipróbáltam, már képes vagyok értékelni, hogy milyen jó dolgom van a közvetítéssel. Addig fogok közvetíteni, amíg nem tudok többé” – ismertette Dafran az elmúlt két hétben szerzett tapasztalatait a közösségi médiában.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről