A világhírű színészek között akadnak páran, akik visszautasítják a meztelenkedést, mások viszont vállaltak olyan szexjeleneteket is, amelyeket utólag már kínosnak éreztek, netán valamilyen kellemetlenség is érte őket közben. Melyik partnerét utálta Charlotte alakítója a Szex és New York-ban? A számos kínos képsor közül melyik lenne ma már vállalhatatlan az Amerikai pité-ből a főszereplő szerint? És hogy miért nem jó ötlet egy halom pénzen szeretkezni? Mindjárt kiderül.

Kristin Davis – Szex és New York

Forrás: AFP

A Szex és New York-ban a címének megfelelően elég sok volt a szexjelenet, amelyekből a Charlotte-ot játszó Kristin Davisnek is jutott pár – bár azért a mai napig hálás, hogy korántsem annyi, mint Kim Cattrall figurájának, Samanthának. Davisnek végül csak egy képsorral akadt gondja, amikor Charlotte a harmadik évadban összekerült az Alexander Lemley nevű bankárral, aki az utcán tökéletes úriember volt, az ágyban viszont szeretett mocskos dolgokat kiabálni. „Utáltam, rettenetesen utáltam" – mondta a színésznő a jelenet csúcspontjáról, amikor a férfit alakító Christopher Orr disznóságokat ordított az arcába.

Viola Davis – Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?

Forrás: Robyn Beck / AFP

2016-ban történt, hogy a színésznő és sorozatbeli partnere, Billy Brown túl messzire mentek egy szexjelenet felvételekor, Davis komoly sérülést szenvedett. A rendezői utasítás annyi volt, hogy Brown lökje a falnak szenvedélyesen a partnerét, olyannyira beleélte azonban magát, hogy a színésznő háta roppant egyet – szünetet is kellett tartani, amíg helyrejött. Davis akkor azt mesélte, hogy a férjének, a szintén színész Julius Tennonnak el se merte mondani, miként sérült meg.

Margot Robbie – A Wall Street farkasa

Forrás: WireImage/2020 Steve Granitz/Steve Granitz

A színésznőnek is a háta sérült meg A Wall Street farkasa című Martin Scorsese-remekműben, méghozzá eléggé képtelen módon. Több szexjelenete is volt Leonardo DiCaprióval, ezek közül emlékezetes volt, amikor egy halom papírpénzen estek egymásnak: csakhogy a papír több helyen megvágta Robbie-t, a háta a kollégák szerint úgy nézett ki a felvétel után, mintha megkorbácsolták volna. „Nem olyan lenyűgöző, mint ahogy hangzik. Ha valaha is azt tervezte, hogy egy rakás pénzen szexel: ne tegye" – tanácsolta később a színésznő.

Jennifer Lawrence – Utazók

Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Dave Bedrosian/Geisler-Fotopress

A színésznő a részben Magyarországon forgatott és rendkívül sikeres Vörös veréb-ben sokat volt meztelen, két évvel korábban, az Utazók-ban viszont még igen kellemetlen volt számára az első szexjelenete. „Fura volt, de erről senki nem tehetett, nem csinált senki semmi rosszat. Egyszerűen egy bizarr tapasztalat volt számomra" – mondta akkor. Különösen bántotta, hogy a partnere, Chris Pratt akkoriban nős volt, Lawrence pedig saját bevallása szerint még csak nem is csókolt meg soha házas embert. Ráadásul Pratt és a felesége, Anna Faris két évvel később szétmentek, amihez a pletykák szerint Lawrence-nek is volt némi köze.

Lapozzon, van még pár sztorink!