Új sztárcsapatokkal indult a TV2-n a Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada második évada, és ahogy megszokhattuk, rögtön az első adásban lelepleztek három hírességet. Mint kiderült, fellépett a műsorban Lagzi Lajcsi, Zséda és Cseh László, a Tigris jelmezéről még nem tudjuk, hogy kit rejt.

Több újítással tért vissza a TV2 képernyőjére a Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada, új sztárcsapatok is tippelgettek a jelmezes versenyzők kilétére. Az egyik csapatban Ábel Anita, Király Viktor és Csonka András ötletelt, a másikban Kajdi Csaba, Mádai Vivien és Pápai Joci próbálta meg kitalálni, hogy kiket rejtenek a maskarák.

A műsort vezető Till Attila a két sztárcsapattalForrás: TV2

Az első adásban a Tigris, a Hattyú, a Ló és a Kukorica versenyeztek egymással, ilyen jelmezekben lépett fel a négy versenyző. Elsőként a Ló adta elő a Metallica slágerét, ami után a két csapatkapitány Nánási Pálra gyanakodott, de Varga Viktor, Dombi Rudolf, Kucsera Gábor és Csipa neve is felmerült a tippeknél. 

Jött az első újítás, a Ló a dal után bemutatta egy "szuperképességét" is, kiderült, hogy az átlagosnál jobb az egyensúlyérzéke – ez alapján alakultak ki a közös tippek, Kajdiék Dombi Rudolfot, Ábel Anitáék pedig Kucsera Gábort sejtették a jelmez mögött.

A Kukorica Justin Bieber egyik számát énekelte, majd szuperképességként bemutatta, hogy milyen jól tud dobolni. Ábel Anitáék Szikora Róbertre tippeltek, Kajdiék szerint Lagzi Lajcsi viselte a jelmezt.

A Hattyú rappelt, Iszak Eszterre, Horváth Évára, Zimány Lindára, Tolvai Renire is gondoltak a sztárok. A Hattyú aztán kocsmatrükköket mutatott be, Zimány Lindára és Horváth Évára szűkültek a tippek. 

Utolsóként a Tigris lépett színpadra egy érzelmes Adele-dallal, a hangja énekesnőre vagy színésznőre utalt, Szandira, Tóth Verára is érkeztek tippek. Karikatúrát rajzolt, Ábel Anita ez alapján a barátnőjére, Farkasházi Rékára gondolt, Kajdiék Szinetár Dórát jelölték meg.

Az első kör végén jött az első leleplezés, a Kukoricáról kiderült, hogy Lagzi Lajcsi, vagyis Galambos Lajos volt – így Kajdiék csapata szerzett egy pontot.

A második kört is a Ló nyitotta Will.i.am egyik számával, ami után Ábel Anita egyre inkább meg volt győződve arról, hogy Nánási Pált látták. Tilla kapott egy kapszulát, amiből két szót olvasott fel a versenyzővel kapcsolatban: "kisbolt" és "második" – ami után még biztosabbnak tűnt, hogy Nánásiról van szó, őt jelölte meg a csapat. A "kisbolt" hallatán már Pápai Joci is Nánásira voksolt volna, de a csapata mostani tippjei között ő nem szerepelt, így jobb híján Liu Shaolin Sándorra szavaztak.

A bokszolónak öltöztetett Tigris stílusosan az Eye Of The Tiger-t adta elő, a vele kapcsolatos két szó a "lánycsapat" és a "verseny" volt. A kapszulás segítségnek most Kajdiék örülhettek, a "lánycsapat" alapján Fresh Andi lett a közös tippjük, miközben Ábel Anitáék Tóth Andit választották a saját tippjeik közül.

A Hattyú Az ötödik elem betétdalát adta elő éteri hangon, meg sem kottyant neki az ária – ez alapján először az opera világában keresgéltek a csapatok, majd Miklósa Erika mellett Zséda, Kozma Orsi, Tolvai Reni és Békefi Viki neve is felmerült. A segítségnek szánt két szó nála a "szállás" és a "francia" volt, de ez nem nagyon vitte közelebb a megoldáshoz a tippelőket: Kajdiék végül Zsédára voksoltak, Ábel Anitáék Kozma Orsit jelölték meg.

Kajdi úgy döntött, hogy a Tigris menjen tovább, Ábel Anita pedig a Lótól szeretett volna meghallgatni még egy produkciót, így másodikként a Hattyút leplezték le: a jelmezt Zséda viselte, megint Kajdiék kaptak tehát egy pontot.

A harmadik körre már csak a Tigris és a Ló maradt versenyben, előbbi egy Lady Gaga-számmal állt színpadra. Kajdi Csabának beugrott Zoltán Erika, Pápai Joci viszont továbbra is meg volt róla győződve, hogy Fresh Andit takarja a jelmez – Mádai Vivien pedig őt támogatta, miközben Ábel Anita csapatában mindhárman Tóth Andira gondoltak.

A harmadik segítség az volt, hogy a Tigrisre leadott összes név közül Tilla mondott kettőt, aki biztosan nem lehet a maszk mögött. Kiderült, hogy Kajdiék csapata Szandira és Niki Bellucira biztosan rosszul tippelt, Ábel Anitáék jelöltjei közül Tóth Verát és Balla Esztert zárták ki. A végső tipp Ábel Anitáéknál Tóth Andi, Kajdiéknál pedig Fresh Andi lett. 

A Ló következett az Animal Cannibals Yozsefváros című dalával, ami után Ábel Anita először ejtette a teóriát, hogy Nánási Pál van a maszk mögött, majd mégis rá szavazott. Ábel Anitáék összesen csak három emberre – Nánási Pálra, Kucsera Gáborra és Csipára – tippeltek a Ló kapcsán, így náluk csak Csipát zárták ki; Kajdiék jelöltjei közül viszont Varga Viktort és Liu Shaolin Sándort is kihúzták. Végül Kajdiék Ungvári Miklósra, Ábel Anitáék pedig Kucsera Gáborra tették a voksukat.

Következett az este utolsó leleplezése, kiderült, hogy a Ló jelmeze Cseh László úszót rejtette, így a csapatok közül ezúttal senki nem kapott pontot, Kajdiék nyertek 2-0-ra – azt azonban továbbra sem tudjuk, hogy a Tigris ki volt.