Modellkedne Heidi Klum 16 éves lánya

Heidi Klum
Vágólapra másolva!
Heidi Klum és Seal 16 éves lánya, Leni Klum szívesen kipróbálná magát a modellszakmában, és most már az anyjának sincs ez ellen semmi kifogása.
Vágólapra másolva!

Heidi Klum a People magazin tévés kiadásában beszélt arról, hogy legidősebb gyereke, Leni érdeklődik a divatszakma iránt, modellként is szívesen kipróbálná magát.

Heidi Klum Forrás: Instagram/Heidi Klum

A híres anyuka elmondta, hogy már eddig is sok megkeresést kapott, hogy a lányával együtt szerepeljen, de Lenit eddig nem tartotta elég idősnek a rivaldafényhez, mindig nemet mondott. Most a lány már autót is vezet, így Klum sem látja akadályát annak, hogy saját munkákat vállaljon – sőt bátorítja is, de ráerőltetni semmiképp nem akarja.

Klum arról is beszámolt, hogy a lányát többször elvitte már a német Topmodell leszek!, vagyis a Germany's Next Top Model forgatására, és Leni a tévés világ iránt is érdeklődött – az anyja pedig nem tartotta kizártnak, hogy egyszer majd átadja neki a műsorát.

Leni Instagram-oldaláról egyelőre nem derül ki, hogy alkalmas lenne-e modellnek, de ki tudja, mit hoz a jövő.