Pataky Attilát lelkileg is megviselte a koronavírus

Pataky Attila, rockzenész
Budapest, 2018. október 26. Pataky Attila rockzenész, 1974-től az Edda Művek énekese, dalszövegíró a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban a meghívott vendégek az Edda Művek rockegyüttes megalakulását és pályáját elevenítik fel. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Vágólapra másolva!
Két hónapja épült fel a koronavírus-fertőzésből Pataky Attila.
Vágólapra másolva!

Pataky Attila még tavaly szeptemberben került kórházba, s elmondása szerint csak órákon múlt, hogy nem került lélegeztetőgépre. Az Edda Művek frontembere a Borsnak bevallotta: a világjárvány nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is teljesen a padlóra küldte.

AZ ELMÚLT KÉT HETEM MÁR JOBBAN TELT, DE AZELŐTT HETENTE RÁM TÖRT A DEPRESSZIÓ, S HIÁBA PRÓBÁLTAM KAPASZKODNI A HITEMBE, A KORONAVÍRUS MINDEN REMÉNYEMET ELVETTE

– kezdte a Borsnak Pataky Attila, akinek olyan súlyos tünetei voltak, hogy azonnal kórházba került.

Forrás: MTI/Zih Zsolt

"Csupán pár órán múlott, hogy nem kerültem lélegeztetőgépre. Iszonyatosan rosszul voltam, fájtak az ízületeim, a tüdőm és a szívem is. Már menni sem bírtam, és éreztem, hogy száll ki belőlem az élet. Két hét alatt kilenc kilót fogytam, úgyhogy mind lelkileg, mind fizikailag nagyon megviselt a betegség" - tette hozzá.

TELJESEN KILÁTÁSTALANNAK LÁTTAM A HELYZETET. SOHA EGYETLEN BETEGSÉG NEM KÜLDÖTT ENNYIRE PADLÓRA, MINT A KORONAVÍRUS, PEDIG MÁR VOLT DOLGOM SZEMÉT BETEGSÉGEKKEL. MIUTÁN HAZAENGEDTEK, NAPOKIG SÚLYOS DEPRESSZIÓBA ESTEM, S AZ AZT KÖVETŐ HETEKBEN IS LEGALÁBB EGYSZER SZEMBE KELLETT NÉZNEM A DÉMONJAIMMAL.

Ma már 99 százalékosnak érzem magam, aminek nagyon örülök, de én azt a maradék egyet is szeretném mihamarabb visszakapni!" - mondta.