Malek Andrea hálás, hogy ebbe a családba született

Malek Andrea
Vágólapra másolva!
Gospel turné, jubileumi koncert, új album és mellé egy csodálatos, lélekemelő fellépés az édesapjával - ez teszi mozgalmassá Malek Andrea életét. Az énekesnő a NYÁR 21-ben elárulta, milyen a közös munka az édesapjával és családjáról, gyerekeiről is mesélt.
Vágólapra másolva!

Malek Andrea számára mozgalmas volt a nyár és az év további része is annak ígérkezik, hiszen húsz állomásos gospel turné mellett egy új album is készül, amely várhatóan karácsonyra jelenik meg, sőt még egy jubileumi koncert is szerepel a tervekben. A háromgyerekes anyuka, akinek legnagyobb fia már 27 éves, mesélt családjáról is a Duna Televízió magazinműsorában.

Malek Andrea Forrás: MTVA

"A zene, a mi családunk nyelve, végtelenül hálás vagyok, hogy ebbe a családba születtem" - fejezte ki érzéseit a NYÁR 21 adásában Malek Andrea, aki arról beszélt, édesapja milyen fantasztikus koncertre készül. Malek Miklós Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester ugyanis tavaly lett 75 éves, ám a pandémia miatt egy évvel kénytelen volt elhalasztani jubileumi koncertjét, amelyen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara játssza majd legszebb szimfonikus műveit az ő vezényletével.

Egy közös dal erejéig pedig lánya, Malek Andrea is színpadra lép a szeptember 4-ei eseményen.

Malek Miklós jubileumi koncertjét másnap, szeptember 5-én a Bartók Rádióban lehet meghallgatni 19.35-től. Ezt megelőzően még szeptember 3-án, pénteken 19.00-tól a Bartók Rádió Arckép című műsorának vendége lesz Malek Miklós. A vele készített zenés portrét szeptember 6-án, hétfőn délelőtt 9.30-tól megismétli a rádió.

Hogy milyen a közös munka az édesapjával, azt is elárulta Malek Andrea a NYÁR 21-ben. A beszélgetés IDE kattintva hallgatható újra.