Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország

Baukó Éva szerint Young G Béci hazudik, felesége pedig mindenkit átver

Baukó Éva
Vágólapra másolva!
Ahogy írtuk, Young G Béci kőkeményen elmondta véleményét Baukó Éváról a közösségi oldalán, és az erre való válaszra sem kellett sokat várni. 
Vágólapra másolva!

Baukó Éva a Blikknek mondta el, hogy mi a véleménye a rapper üzenetéről és az ellene szóló vádjairól.

Béci rólam kiadott nyilatkozata több helyen sántít. Először is öt évvel ezelőtt beszéltem velük utoljára telefonon, akkor engem is behívtak az akkori párommal egy castingra, és annak kapcsán beszéltem velük. Hozzáteszem az egészhez, hogy nem voltam paraszt, a Norina mégis elkezdett nekem írogatni este, hogy milyen hangvételben beszélek én a férjéről. Vénasszonynak nevezett, amire megjegyeztem, hogy én legalább nem faceappolom a képeimet, és ugyanúgy nézek ki az Instán, mint élőben. Közszereplőként ő sem tehet mást, mint hogy tűri a kritikát. Béci hazudott, mert öt éve nem beszéltem vele, és két éve haragban vagyunk, tehát velem kapcsolatban megint hazudott" - mondta Baukó Éva.

Baukó Éva Forrás: Baukó Éva/Instagram

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről