Szabó Ádám két hónap után már feleségül is venné az új barátnőjét

Farkas Jennifer
Vágólapra másolva!
Két hónapja él párkapcsolatban Szabó Ádám, Farkas Jenniferrel az énekes szüleinél laknak.
Vágólapra másolva!

"Régóta ismerjük egymást látásból. Két hónappal ezelőttig csak írásban kommunikáltunk, aztán barátok lettünk. Akkoriban még egyikünknek sem volt semmiféle szándéka a másikkal, egyszerűen kedveltük egymást. Bár nyilván tetszett mint nő, de tiszteletben tartottam, hogy foglalt, így nem is nyitottam felé. Néhány hónapja azonban, amikor Jennifer számára biztossá vált, hogy vége a házasságának, úgy döntöttem, lépek, és elkezdtem udvarolni neki" - mondta az énekes a Blikknek.

Farkas Jennifer
Farkas Jennifer
Farkas Jennifer
Farkas Jennifer
Farkas Jennifer
Farkas Jennifer
Farkas Jennifer
Farkas Jennifer
Farkas Jennifer
Farkas Jennifer
Farkas Jennifer
Farkas Jennifer
Farkas Jennifer
Farkas Jennifer
Farkas Jennifer

Az események ezután felgyorsultak: a pár rögtön Ciprusra utazott, a nyaralás után össze is költöztek.

Most már látom, hogy a korábbi párkapcsolataimban is ilyen gyors tempóban kellett volna haladnom, mert akkor már az elején kiütköztek volna a később felmerülő problémák. Jenniferrel azonban szó sincs gondokról. Imádok vele lenni, életemben először nem érzem azt, hogy szívesebben vonulnék félre és lennék egyedül. Szinte mindent együtt csinálunk! Varázslatos és különleges, ami köztünk van, ő minden szempontból, külsőleg és tulajdonságait tekintve is az ideálom" - mesélte.

Mivel eddig is sebesen haladtunk előre, bármi elképzelhető a jövőben. Viszont azt tiszteletben tartom, hogy mindent akkor csinálunk, amikor neki is jó, hiszen mégiscsak nemrégiben ért véget a házassága" - tette hozzá.