64 évesen megnősült Sebeők János

Sebeők János
Vágólapra másolva!
Megnősült a 64 éves Sebeők János, több mint harmincéves kapcsolat után vette el a párját.
Vágólapra másolva!

Júniusban megnősült Sebeők János író és filozófus, aki egy időben médiasztár is volt, többek között a hazai Big Brother VIP-kiadásában is lehetett látni Győzikével, Kiszel Tündével és másokkal.

Sebeők jó tizenhárom éve visszavonult a nyilvánosságtól, most egy friss interjúban árulta el, hogy egy szűk körű ceremónián, csupán két tanú jelenlétében elvette párját, Erikát, akivel már több mint 30 éve együtt vannak.

Sebeők János a Big Brother VIP-ben is szerepelt a TV2-n Forrás: TV2/Újságmúzeum

"Édesanyám, aki nagyon szerette a páromat, azt akarta, hogy egyszer házasodjunk össze... Megtettük. Az esküvő másik oka az volt, hogy egy olyan egészségügyi krízisbe kerültem a vesém miatt, hogy úgy tűnt, a következő hónapot sem élem meg.

de szerencsére nem így lett, jobban vagyok, és a házasság megédesíti a mindennapjainkat. Jó kimondani, hogy Erika a feleségem, és nem kell az embereket kijavítanunk, ha így emlegetik" – magyarázta a Blikknek.

Sebeők édesanyja, a 2012-ben meghalt Sebők Éva szintén ismert volt íróként, mint kiderült, a fia épp azon dolgozik, hogy kiadja a fiókban maradt regényét.