Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Nála húsz évvel fiatalabb sportolóval látták Bódi Sylvit - fotó

Bódi Sylvi
Vágólapra másolva!
Az Exatlon sztárja, Orbán Olivér kategóriájában első helyezett lett hétvégén Párizsban az Európa-bajnokságon. A sportoló és Bódi Sylvi, aki szintén a sport szerelmese már egy éve ismerik egymást. Csináltak korábban közös képeket, a modell pedig megígérte Orbán Olivérnek, ha nyer, kiteszi azokat a közösségi oldalára. Így lett. 
Vágólapra másolva!

Bódi Sylvi azt mondta, Orbán Olivér élete formájában van.

Tavaly ismerkedtünk meg a sportnak köszönhetően, egy nagyon alázatos versenyzőt ismertem meg a személyében. Amikor a versenye előtt találkoztunk, ökörködtünk, csináltunk néhány képet. Mondtam neki, ha megnyeri az EB-t, kiposztolom ezeket a fotókat, és így is lett! Nagyon büszke vagyok rá" – mondta a Borsnak a modell.

Az Exatlon sztárja jót nevetett a képen.

Főleg, hogy tavaly tört el a csuklóm, volt egy negatív hullám, idén pedig az egyébként nagyon kemény felkészülésem közben még mandulaműtétem is volt. De az EB előtti öt versenyt megnyertem, éreztem, hogy életem formájában vagyok, ezért mertem Sylvinek azt mondani, hogy győzni fogok. Ha ilyen jól folytatódik minden, akkor a thaiföldi világbajnokságot is megnyerem" – magyarázta Orbán Olivér.

Forrás: Bódi Sylvi
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről