Előkerült a kés, nyomoz a rendőrség: itt vannak Opitz Barbi legújabb botrányai

Opitz Barbi
Vágólapra másolva!
Az elmúlt év elég zűrös volt Opitz Barbi számára, aki inkább botrányos kapcsolatával, furcsa viselkedésével hívta fel magára a figyelmet, nem a zenei munkásságával. Ismerősei, családja hiába próbálták felhívni a figyelmét arra, hogy rossz úton jár, ő senkire sem hallgatott. Bár úgy tűnik, hogy agresszív barátjától, Serleg Alberttől most végleg megszabadult, de ő maga is nagyon furcsa módon dolgozza fel a szakítást. Sokakat megbotránkoztat mostani magamutogató viselkedése, de úgy tűnik, őt ez egyáltalán nem érdekli, vagy legalábbis úgy tesz, mintha figyelmen kívül hagyná a kritikákat. Legutóbb azzal ijesztett rá a követőire, hogy azt írta, félti az életét, majd hirtelen eltüntette a bejegyzést, mintha mi sem történt volna. Félő, ha egyszer valóban bajban lesz, már már senki nem veszi őt komolyan.
Vágólapra másolva!

Opitz Barbi viharos kapcsolata

Az énekesnő a napokban tölti be a 24-et, de már most rengeteg rossz tapasztalatot szerzett a fiatal kora ellenére.

Opitz Barbit 2016-ban ismerte meg a közönség, amikor megnyert egy tehetségkutatót, és énekesnőként azóta is aktív,

koncertjeivel bejárja az országot, és folyamatosan jelentkezik új dalokkal is. Ez azonban az utóbbi időben háttérbe szorult vele kapcsolatban, ugyanis leginkább a botrányaival hívta fel magára a figyelmet. Egyre többen fordulnak el tőle, barátai és családja is, ugyanis mindenkit elhanyagolt agresszív barátja, Serleg Albert miatt.

Serleg Albert nagyon rossz hatással volt Opitz Barbira Forrás: Serleg Albert Instagram

Az énekesnő egyelőre nem túl szerencsés a párválasztásban, ugyanis előző kapcsolata is botrányosak voltak. Például egy korábbi exbarátja nyilvánosságra hozott róla egy meztelen videót, amit nyilván privát felhasználásra szánt. A felvételen valóban az énekesnő látható, ezért feljelentés is történt az ügyben, melyben a rendőrségi vizsgálatokat is elkezdték, azóta nem tudni, hol tart a nyomozás.

Ezt követően találkozott Serleg Alberttel, akiről ekkor még nem is sejthette, hogy az egész eddigi életét felfordítja majd.

Az énekesnő teljesen kifordult magából a kapcsolata miatt, folyton szakítottak, majd kibékültek, és azt sem bánta, hogy mindenki elfordul tőle az elmúlt időszakban.

Opitz nem szégyellte, hogy se veled, se nélküled kapcsolata megdöbbentette a nyilvánosságot,és azt sem, hogy folyamatosak a botrányok kettejük körül. Ezek is intő jelek voltak, és azt sugallták, hogy nagyon rossz hatással van rá a fiatal fiú.

Serleg Albert és Opitz Barbi számtalanszor szakítottak az elmúlt másfél évben Forrás: Serleg Albert/Instagram

Serleg Albert felbukkanása előtt nem volt jellemző, hogy ennyi botrány és gond legyen Opitzék családjában, de tavaly karácsony óta minden megváltozott. A fiatal lány teljesen elszigetelte magát édesapjától, édesanyjától és nővérétől is. Velük akkor romlott meg a kapcsolata, amikor kétségbeesetten keresni kezdték őt karácsony előtt egy nappal, miután egy egész napja nem érték el, a telefonját sem vette fel.

A közösségi médiában az énekesnő édesanyja és nővére is segítségkérő posztokat tettek közzé, úgy sejtették, hogy Barbit a barátja az akarata ellenére elhurcolta, és fogva tartja. A nővére, Opitz Georgina kétségbeesett bejegyzéseiből lehetett sejteni, hogy nagy a baj, de húga később mindent tagadott, amit családja állított róla az állítólagos eltűnésének idején, ekkor nagyon megromlott a kapcsolatuk, hiszen teljesen mást állítottak a történtekről.

Opitz Barbiért végig küzdött a családja, de ő kizárta őket az életéből Forrás: Opitz Barbi

Opitz Barbi azt is nehezményezte, hogy nővére már az első posztjában kitálalt arról, hogy Serleg Albert életveszélyesen megfenyegette a húgát, állítólag azt mondta neki, hogy megöli, hónapokkal később ugyanezt erősítette meg apjuk, Tamás, aki szintén nem bírta szó nélkül megállni, mi történik a gyerekével. Bár Opitz Barbi már egy éve meghazudtolja családja véleményét és állításait, most egyre valószínűbb, hogy ő hazudott és mások igazat mondtak, hiszen ő maga is elárulta, félti az életét.

Állítólag most végleg szakított a fiúval, akivel számtalanszor jelentették már be a kapcsolat végét, most Opitz Barbi viselkedésében is drasztikus változások történtek, ami azt jelzi, hogy valóban lezárhatta a dolgot. Azt nem tudni, hogy régi barátaival, családjával is sikerül-e rendezni a kapcsolatát, ami nagyon megromlott az elmúlt évben, de már követői közül is egyre többen elfordulnak tőle a botrányos viselkedése miatt.

Az énekesnő a szakítás után kezdett el egyre durvább, magamutogató felvételeket közzétenni magáról, amit az elmúlt egy évben egyáltalán nem tett,

viszont kapcsolata előtt is jellemző volt rá ez a fajta viselkedés. Ez a hirtelen változás is előre jelezte, hogy valami nincs rendben, és szakíthatott a barátjával, bár az énekesnő apja nem túl bizakodó ez ügyben.

@opitz.barbi#fy#fyp#foryou#foryoupage#neked♬ original sound - Alex Consani

– reagált korábban a szakítás hírére Opitz Tamás, aki lányával került nyilvános összetűzés miatt már az országot is elhagyta, külföldre költözött, de a lány édesanyja sem úszta meg ezt a drámát, rendőrségi ügye lett a lánya kapcsolata miatt.

Opitz Barbi édesapja még nem hisz abban, hogy tényleg végleg vége lánya szörnyű kapcsolatának Forrás: Opitz Barbara/Instagram

A cikk folytatásáért lapozzon!