Mint azt korábban írtuk, Baukó Éva egy mélyinterjúban mesélt eseménydús életéről és hullámvölgyeiről. Utólag már látja, mi vezethetett ahhoz, hogy korábban annyira lecsússzon, hogy alkoholista legyen és azt is elmondta, hogyan mászott ki a gödörből. Mesélt a megerőszakolásáról, arról, hogyan lett hajléktalan és hogyan került be a pszichiátriára az akkor huszas éveiben járó botrányhősnő.

Baukó Éva a Palikék Világában mesélt életének legsötétebb időszakáról, amikor jómódú családja tönkrement, ő pedig ezzel egyidejűleg elindult lefelé a lejtőn. Egyetemista lányként nem tudta, mihez kezdjen, nem volt semmilye és rossz társaságba keült. A kiszolgáltatott helyzetben lévő Baukót így erőszakolta meg egy ismerőse, aki egy ideig lakhatást biztosított számára, de feljelentést nem mert tenni ellene, mivel tudta, hogy milyen befolyásos kapcsolatai vannak a férfinak.

Baukó Éva egy megrázó interjúban mesélt az alkoholizmusárólForrás: Baukó Éva Facebook

Baukó Éva már tisztán látja, hogy ez vezetett ahhoz, hogy pánikbeteg lett, mellyel családja több tagja is küzd. A pánikrohamok miatt kezdett el masszívan inni, mivel az alkohol hozott számára akkoriban megnyugvást és örömöt. Segítség nélkül ez az állapot fajult el annyira esetében, hogy kemény alkoholistává vált és mindent elveszített, mire észbe kapott. 

Volt, hogy padon aludtam, mert nem volt hova mennem. Aztán egy öregember befogadott, mert anyámékhoz már nem mehettem, mert undorítóan viselkedtem. Ez az öregember szerelmes volt belém, zaklatott... Szörnyű érzés volt pánikbetegként így élni. Ha valaki nem kerül le a poklok legmélyére, ha valaki nem alszik egy padon mert nincs máshol aludnia, ha valakinek nincs mit ennie, akkor sosem fogja tudni összeszedni magát. Az csak saját elhatározásból fog menni... mert hiába mondják mások, hogy szedd össze magad, neked egyedül kell összeszedned! Nem azoknak a barátoknak, akik mondják, mert úgysem fogsz hallgatni rájuk. Összegezve: fel kell ismerni, hogy a legmélyén vagy és be kell látni, hogy ez így nem megy tovább" - mesélte élete legsötétebb időszakáról Baukó Éva, aki elárulta, már tíz éve nem ivott egy korty alkoholt sem, mert nem akar újra kísértésbe esni.

Baukó Éva azt is elmondta, hogyan építette újra az életét és hogyan mászott ki akkoriban a gödörből, még pszichiátriára is bekerült az akkor 29 éves valóságshow-szereplő.

Egy ismerősömön keresztül ismertem meg a pszichiáteremet, akit felkerestem azzal, hogy 29 éves vagyok, szeretnék meggyógyulni a pánikbetegségből, szeretném élni az életem, nem akarok ennyi idősen meghalni... Hét hétig voltam a pszichiátrián, aztán a pszichológus magához költöztetett, mert szerelmes lett belém. Nem történt köztünk semmi, de napokon át megszakítás nélkül együtt voltunk" - mondta Palik Lászlóéknak Baukó Éva, aki ma már csak rossz emlékként tekint erre az időszakra.

Baukó Éva ma már jól van és képes beszélni megrázó emlékeirőlForrás: Baukó Éva Facebook