Megrázó dolgokat mondott párja halálos balesetéről a magyar szépségkirálynő

Blága Tünde, Miss Universe Hungary
Vágólapra másolva!
A Budapesten élő, erdélyi Blága Tünde lett a hazai Miss Universe győztese, azóta sokan figyelik az életét. Most először beszélt részletesen arról, hogy végig kellett néznie, ahogy a barátját elsodorja egy hullám a közös nyaralásukon.
Vágólapra másolva!

Három éve Tenerifén nyaraltak, amikor a férfi egy vízparti balesetben meghalt, a szépségkirálynő szeme láttára.

"Állt egy sziklán a barátjával, én fentről néztem őket. Elindultam lefele, egy lépcső vezetett oda, ahol ők álltak.

Ez óriási lecke volt az életemben. Ha elindultam volna hamarabb, körülbelül 10 másodperccel, akkor én is meghalhattam volna" - mesélte egy videós interjúban. Hozzátette, hogy nehezen dolgozta fel a veszteséget, de hálát is érzett, amiért ő életben maradt, és a szüleinek nem kellett ezt a hatalmas fájdalmat átélniük.

https://www.instagram.com/tundeblaga_official/

Élete legnehezebb időszakaként gondol vissza ezekre a hónapokra, évekre. Altatókat és nyugtatókat szedett, pszichológushoz is elment és rengeteget olvasott. Sorsszerűnek tartja, hogy azóta találkozott Budapesten egy tenerifei férfival, akivel egymásba szerettek, boldog kapcsolatban élnek.