Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Sztálin korabeli tömegsírra bukkantak Mongóliában

Vágólapra másolva!
A sztálinista korszakban kivégzett több száz ember maradványaira bukkantak egy minap feltárt tömegsírban a mongol fővárosban. Az áldozatokat - köztük buddhista szerzeteseket és civileket - hátulról lőtték fejbe.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Sztálinnak még ma is számos híve akad

Az Ulánbátor nyugati részén feltárt sírban 348 koponyát találtak, de az áldozatok végleges száma elérheti az ezer főt. Azonosításuk szinte lehetetlen, mert sokukat vidékről hurcolták a fővárosba.

Mongólia 1921-ben a világon másodikként kommunista állam lett. A magántulajdon eltörlése és a nomád pásztorokat sújtó erőszakos szövetkezetesítés széles körű ellenállásba ütközött, amelyet brutálisan elfojtottak. A '30-as években legalább 30 ezer értelmiségi, másként gondolkodó és szerzetes esett áldozatul a sztálinista tisztogatásoknak. Több mint 700 kolostort és buddhista templomot romboltak le - emlékeztetnek történészek.

A kivégzések időszakában hatalmon lévő Mongol Népi Forradalmi Párt (MPRP) - amely jelenleg is a kormánykoalíció tagja - sajnálatát fejezte ki a tisztogatások miatt, de sohasem kért bocsánatot a múltban elkövetett bűnök miatt, arra hivatkozva, hogy a szomszédos Szovjetunió nyomására cselekedett.

Másképp vélekedik az ügy kapcsán megszólaló buddhista szerzetes: "A külső nyomástól függetlenül mongolok követték el ezeket a szörnyűségeket. Sohasem szabad elfelednünk azt, ami történt, és meg kell értetnünk az emberekkel, hogy soha többé nem történhet meg újra".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről