Gondtalan visszatérést remél az Endeavour személyzete

Szombat estére tervezik az Endeavour leválását a Nemzetközi Űrállomásról (ISS). A tervek szerint az űrrepülőgép két nap alatt hozza haza a harmadik legénységet. Az Endeavour most befejeződő expedíciója példásan szervezett volt, több váratlan eseménnyel.

Két héttel ezelőtt úgy tűnt, az Endeavour űrrepülőgép rutinútra indul. Úgy tervezték, a Progressz-M1-7 teherűrhajó november 29-én csatlakozik az űrállomáshoz, és ezt követően november 30-án startol az Endeavour.

Az Endeavour a dokkolás előtti percekben, az űrállomásról fényképezve (2001. december 7.). Az űrrepülőgép nyitott rakterében jól látható a henger alakú Raffaello modul (fotó: NASA)

Némileg váratlan esemény volt, hogy az ISS Zvezda moduljának hátulsó összekapcsoló egységénél nem sikerült hermetikusan dokkolni a Progressz-M1-7-et. Először könnyen elhárítható hibára gondoltak, amit egy nap alatt kijavíthatnak.

Most már tudjuk - miután a Földre érkezett felvételeket kielemezték -, hogy valami hajlékony, hosszúkás anyagot észleltek a dokkológyűrű csatlakozási lapján. Emiatt a dokkolás megállt és az űrrepülőgép startját is elhalasztották, és beiktattak a programba egy javító célzatú űrsétát.

December 3-án Tyurin fedélzeti mérnök és Gyezsurov űrpilóta a Zvezda elejéről eljutva a hátsó dokkolószerkezethez megállapította, hol a hiba. Kiderült, a Progresszről levált tömítőgyűrű a lakómodul összekapcsolóján maradt, s akadályozta az összekapcsolódást. Ilyen hiba ennél a dokkolószerkezetnél 30 éve most először fordult elő. A tömítőgyűrűt könnyen eltávolították, és most visszahozzák a Földre. Az űrséta után a teherűrhajót csatlakoztatták.

Végül is december 5-én startolt az Endeavour , magyar idő szerint 23 óra 19 perckor a Kennedy űrközpontból, hétfőnyi személyzettel. Fő feladata a negyedik alaplegénység felszállítása és a 3. állandó személyzet visszahozása a Földre.

December 7-én este az űrrepülőgép sikeresen dokkolt a Destiny kutatómodulon lévő összekapcsoló szerkezetnél, majd az (ISS) Unity kikötőjéhez csatolták a raktérben felszállított olasz Raffaello tehermodult. Nyolc szabványosított szekrényben és négy platformon vitték fel a Destinybe szánt újabb kutatási berendezéseket és eszközöket. Ezen a napon cserélték le a 4. és 3. személyzet ülésbetéteit is a mentő Szojuz-TM-33 űrhajóban, és megkezdődött az ISS átadása az új legénységnek.

December 10-én Tani és Godwin űrhajósok 4 óra 12 perces űrsétán szerelték fel a két hatalmas napelemszárny mozgató egységének szigetelő burkolatát.

Linda M. Godwin űrhajósnő a decemberi 10-ei űrhajón kívüli munkán (fotó: NASA)

A sikeres külső munka után folytatódott a felszállított utánpótlási anyagok és új berendezések elhelyezése. A Nemzetközi Űrállomáson felgyülemlett szemetet és a már nem használatos berendezéseket az ISS-re átlebegtetett eszközök helyén hozzák vissza a Raffaello modulban. Ebben az évben ez a Raffaello második szállítórepülése.

A legutóbbi információk szerint a küldetést egy nappal meghosszabbították, így a közös repülés csütörtökön is folytatódott. A Raffaello modul hazai idő szerint péntek estére tervezett leválasztása és az Endeavour rakterébe történő visszahelyezése után az űrállomás 3. állandó legénységének a tagjai elbúcsúznak váltótársaiktól. Az Endeavour a tervek szerint szombaton este, hazai idő szerint 18.55-kor válik le a Nemzetközi Űrállomásról.

A szokásos körberepüléses fotózás és videózás után az űrrepülőgép eltávolodik az ISS-től, és önálló repülése után hétfőn kell leszállnia a Kennedy űrrepülőtéren. A leszállási terv végrehajtása természetesen erősen függ az időjárástól.

A Nemzetközi Űrállomásra legközelebb 2002 februárjában érkezik váltás.

Kislexikon

1. Endeavour - amerikai űrrepülőgép
2. Progressz-M1-7 - orosz teherűrhajó
3. Zvezda - az űrállomás orosz lakómodulja
4. (ISS) Unity - amerikai kikötőmodul
5. Raffaello - olasz tehermodul
6. Szojuz-TM-33 - orosz személyszállító mentőűrhajó
7. Destiny - amerikai kutatómodul

Horváth András

Ajánlat:

NASA Human Spaceflight
http://spaceflight.nasa.gov/

Korábban az [origo]-ban:

Tisztelet a hősöknek - rendhagyó űrrepülés
2001.11.29. A szeptember 11-ei terrortámadások óta első alkalommal indult útnak az emberiség egyik legnagyobb technikai vívmánya, az Amerikai Egyesült Államok vezető ipari-technológiai szerepének egyik legfontosabb szimbóluma, az űrrepülőgép-rendszer. A fedélzeten több szimbolikus tárgy, így a lerombolt World Trade Center amerikai lobogója is helyet kapott.