Magyar űrsör a súlytalanságban

Vágólapra másolva!
Starthoz készülődik a magyar Spacebeer (Űrsör) csapat, amely súlytalansági repülésen fog egy technológiai kísérletet végrehajtani.
Vágólapra másolva!

Az első magyar súlytalansági kísérletet végző SpaceBeer (Űrsör) csapat Bordeauxban végzi a végső összeszerelési munkákat és műszaki teszteket. Az ESA és a francia Novospace által szervezett kísérletsorozatban először vesznek részt magyar diákok.

Az ELTE és a Miskolci Egyetem mérnök-fizikus hallgatóiból álló nyolcfős csapat Dr. Babcsán Norbert berlini kutató vezetésével egy fémhab-kísérletet végez majd. A franciaországi Bordeauxban egy speciálisan átalakított Airbus 300-as repülőgép fedélzetén zuhanórepülésben 20-30 másodpercig több alkalommal is súlytalanságot hoznak létre. Az ekkor kialakuló mikrogravitációs környezetben lehetőség van kémiai, biológiai, élettani és fizikai folyamatok vizsgálatára.

A magyar SpaceBeer csapat egy speciális fémhabot állít elő alumínium-mintákból. Hasonló kísérleteket végeztek már a földfelszínen is, de súlytalanságban olyan folyamatok is tanulmányozhatóvá válnak, amelyek a gravitáció miatt nem lehetségesek. A fémhab hasonlít a sörhabhoz, a csapat ezért is választotta a SpaceBeer nevet.

A nemzetközi programba Európa számos országából érkeztek egyetemista csoportok, de Közép-Kelet-Európából idén csak a magyarok kaptak lehetőséget a súlytalansági repülésre. A közel 80 kg-os olvasztókemencét és a hozzá tartozó elektronikát a nyáron Berlinben és a KFKI AEKI laboratóriumában Dr. Horváth Ákos közreműködésével tesztelték a diákok. Most a repülés helyszínén már a végső összeszerelési és ellenőrző méréseket végzik.

Forrás: Németh Csaba

A magyar csapat készülődik a repülésre (fotó: Németh Csaba)

A magyar csapat két alkalommal, szeptember 13-án és 14-én hajt majd végre egy-egy súlytalansági repülést a berendezéssel.