Lehet még fegyver a krumplibogárból

2010.09.27. 16:07

A biológiai fegyverek egyik különleges formáját képezik a rovarok. Mandzsúria ellen vívott háborújában Japán pestissel fertőzött, porcelánbombákba zárt bolhákkal sújtotta az ellenséges városokat. Az Egyesült Államok sárgalázat terjesztő szúnyogokkal készült a hidegháborúra. Milyen rovarokat és hogyan használtak fel elődeink a harcokban, és van-e esélye ma egy rovarháborúnak?

Tetvek és bolhák terjesztették a középkori pestisjárványokat, melyek olykor kiirtották Európa lakosságának harmadát, és így jelentős politikai, vallási és gazdasági változásokat okoztak szerte a kontinensen. Ruhatetvek hordozták azokat a kórokozókat, amelyek elpusztították Napóleon Moszkvából hazafelé vonuló csapatainak mintegy harmadát - noha ez volt a történelem első himlő ellen vakcinázott hadserege. Szúnyogok terjesztették a sárgalázjárványt, mely arra kényszerítette Napóleont, hogy eladja Franciaország észak-amerikai gyarmatait a briteknek, és ezzel megnyissa előttük a lehetőséget, hogy Amerika keleti partvidékéről nyugat felé terjeszkedve létrehozzák a mai értelemben vett Egyesült Államokat.

A rovarok hatalmas biomasszájuknál (együttes tömegüknél), fajgazdaságuknál és életmódjuk változatosságánál fogva a bioszféra domináns szereplői. Ezért olykor az emberi történelem, és ezen belül a háborúk kimenetele is a rovarvilág befolyása alatt állhat. Logikus tehát a kérdés, hogy vajon használhatók-e fegyverként is bizonyos rovarok? Milyen rovarokat és hogyan használtak fel elődeink a háborúikban, és van-e olyan veszély, hogy egy agresszor egyszer majd rovarokkal támadhat ránk?

A történelem előtti idők harcászati eljárásairól csak anekdotikus ismereteink lehetnek, de őseink igen találékonyak voltak, ha az ellenfél legyőzése volt a tét. A barlangja mélyén meglapuló ellenség kiűzhető volt, ha oda méhkast dobtak, mert a megvadult méhcsalád hatékony kényszerítő eszköz lehet. Hasonlóképpen, a középkori várostromok idején felhasznált katapultok is alkalmasak voltak arra, hogy megvadult méhekkel árasszák el az ostromlott várakat. Mindezek azonban csak lehetséges, de nem bizonyítható katonai alkalmazások.

A rovartani hadviselés első bizonyított, nagyszabású, állami szinten megvalósított eseménye Japánhoz kötődik. A Japán Birodalom 1932-ben megszállta Mandzsúriát, ahol egy ambiciózus ifjú katonaorvos, Ishii Shiro megalakította a "731-es Víztisztító Alakulat" fedőnéven elhíresült katonaorvosi egységet. Az egység korántsem víztisztítással foglalkozott. Mintegy tízezer embert, civileket és hadifoglyokat, férfiakat, nőket és gyermekeket áldoztak fel azért, hogy emberi kórokozókat - többek közt pestis- és kolerabaktériumot - termeljenek. Az embertelen eljárások brutalitása korlátlan volt, csak az eredmény számított. Végül 1939-től a 731-es Alakulat és néhány más, kisebb, hasonló célú egység bevetette új fegyvereit Mandzsúria lakossága és részben a kínai hadsereg ellen is. Az egyik eljárás az volt, hogy pestissel szándékosan megfertőzött foglyaikra bolhák tömegét engedték, majd a vérszívással megfertőzött bolhákat porcelánbombákba zárták. A japán repülőgépek aztán a mandzsu városokat bombáztak ezekkel a pestisfertőzött bolhákkal. Az áldozatok száma nem ismert, de a japán biológiai agresszió - melynek a pestisfertőzött bolha az egyik legfontosabb fegyvere volt - összes áldozatainak számát a történészek kétszázezer és ötszázezer körülire becsülik.

Forrás: [origo]
Emberbolha (Pulex irritans)

A világháború végén az alakulat többsége Japánba menekült, és amerikai megszállás alá került. Soha nem vonták őket felelősségre, mert a haditechnikai információkért cserébe Amerika teljes büntetlenséget biztosított nekik. A hidegháború kezdetén mindez logikus volt, hiszen a japánok olyan technológiai tudás birtokában voltak, mely a nyugati világban megszerezhetetlen volt. Maga Ishii a háború után az Egyesült Államokban folytatta kutatásait. Az alakulat második parancsnoka, Kitano Masaji a háború utáni Japán legnagyobb gyógyszeripari cége, a Zöld Kereszt igazgatója lett.

Az alakulat tucatnyi embere azonban hátramaradt, ők a megszálló Vörös Hadsereg fogságába estek. A Szovjetunió haditörvényszék elé állította őket. A "habarovszki per" néven ismert tárgyalás anyagait több nyelven is kiadták és terjesztették a nyugati világban. Az ítéletek meglehetősen enyhére sikerültek, legalábbis a sztálini korszak gyakorlatához képest, és az elítéltek 1956-ban már hazatértek Japánba. Erős a gyanú, hogy ők is haditechnológiai információval fizettek fogvatartóiknak.

Forrás: AFP
Darázsfészek

A hidegháború idején a nagyhatalmak rendkívüli érdeklődést mutattak a biológiai fegyverek iránt, noha ennek a nyilvánosság színterén semmilyen jele nem mutatkozott. Az USA - számos egyéb kórokozó mellett - különös érdeklődést mutatott a sárgaláz-fegyverek iránt. Csak találgatni tudunk ennek okait illetően. A döntésnek talán történelmi okai is lehettek, hiszen volt időszak (1793), mikor még az Egyesült Államok kormánya is megszűnt működni egy sárgalázjárvány miatt. Érdekesebb azonban, hogy az amerikai történelmi tapasztalatok is jól mutatják a sárgaláz mint emberi rassz-specifikus fegyver jelentőségét: az afroamerikai fertőzöttek halandósága jóval kisebb volt, mint a kaukázusi rasszhoz tartozó honfitársaiké.

A katonai döntéshozókat talán csábította a lehetőség, hogy az akkoriban várt harmadik világháború során a megfertőzött területekre, például egy járvány-sújtotta nagyvárosba az USA képes lesz afro-amerikai katonákat küldeni, miközben a Szovjetunió nyilvánvalóan képtelen lesz egy afro-szovjet alakulat bevetésére.  Bármi is volt e döntés hátterében, a sárgalázat egy szúnyog által terjesztett vírus okozza, ezért a hidegháború kezdetén Amerika nagyszabású iparágat épített fel a sárgalázas szúnyog (Aedes aegypti) tömegtermelésére, valamint a célba juttatáshoz szükséges haditechnika fejlesztésére. Ennek Richard Nixon vetett véget, mikor 1973-ban kezdeményezte a biológiai- és toxinfegyverek termelésének és alkalmazásának tilalmát kimondó nemzetközi egyezményt. Bár ezután a Szovjetunió illegálisan felépítette a világtörténelem valaha volt legnagyobb biofegyver iparát, abban a rovarfegyverek már nem játszottak meghatározó szerepet.

Rovarok alkalmazása a jövőbeli konfliktusok során sem kizárható. Ennek egyik lehetséges terepe a rovarok bevetése az ellenség mezőgazdasági növénykultúrái ellen. Már a II. világháború során is több ország foglalkozott a krumplibogár (Leptinotarsa decemlineata) katonai alkalmazásaival. Bár mindezt a tiltja a nemzetközi jog, hasonló elgondolások a jövőben is felmerülhetnek, különösen, ha az ellenség mezőgazdasága nagyrészt egyetlen növényfaj termesztésén alapszik. A fejlett haditechnikával bíró országok számára akár az is vonzó lehet, hogy a harmadik világ nehezen ellenőrizhető vidékein rovarokkal csökkentsék valamely kábítószernövény termelését. Sok növényevő rovar igen erősen specifikus a tápnövényére, a katonák remélhetnék tehát, hogy egy ilyen támadás az élelmiszertermelést nem akadályozza. A legnagyobb veszély azonban a rovarfegyverek bioterrorista alkalmazásai terén mutatkozik.

Terroristák kezében a biológiai fegyverek és köztük a rovarok is igen hatékony eszközzé válhatnak. A nyugati szakértők felhívják a figyelmet arra is, hogy az ilyesfajta terrorfenyegetés szokatlan forrásból is érkezhet. Egyesek például attól tartanak, hogy a fanatikus környezetvédő mozgalmak bármilyen eszközt felhasználhatnak a génmódosított (GMO) növényállományok megtámadására, éppúgy, mint ahogy egyes állatvédő aktivisták már többször eljutottak a tettlegességig. Továbbra is fennáll tehát a veszély, hogy valaki egyszer majd "méhkast dob a barlangba".

Rózsa Lajos

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK