Felosztották egymás közt az ősi szuperkontinenst az emlősök és a hüllők

Vágólapra másolva!
Egymástól elkülönülten éltek kétszáz millió évvel ezelőtt az emlősök és a hüllők az ősi szuperkontinensen, a Pangeán, derítették ki amerikai kutatók.
Vágólapra másolva!

A késő triászban még a Pangea volt az egyetlen kontinens, hatalmas méretei elegendő teret biztosítottak minden élőlénynek, és kevés olyan természet alkotta akadály tornyosult, amely meggátolta volna szabad mozgásukat. Egy amerikai kutatócsoport Jessica Whiteside, a Brown Egyetem kutatójának vezetésével azonban megállapította, hogy az emlősszerűek és a hüllők egymástól elkülönülten éltek, és nem is találkoztak egymással. Az eredményeket az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS (Proceedings of the National Academy of Sciences) legújabb számában publikálták.

Whiteside vizsgálatait az emlősszerűek Traversodon neméhez tartozó fajok leleteire, valamint a Procolophonia rendhez tartozó apró növényevő gyíkok maradványaira alapozza, amelyek egykor a mai amerikai kontinensnek megfelelő területeken éltek, ám az emlősszerűek délebbre, míg a hüllők északabbra fordultak elő.

"Az állatok élőhelyét két dolog határozhatja meg - a felszíni képződmények, például a hegyek, vagy az éghajlat. Mivel a Pangeán kevés természet alkotta akadály volt, a klímára gondoltunk" - magyarázta Jessica Whiteside. A kutatók számtalan helyszínen, Grúziától a kanadai Új-Skóciáig vettek mintát a tavak fenéküledékéből, hogy megismerjék, milyen volt az éghajlat a késő triászban, a 234-209 millió évvel ezelőtti időszakban. Kiderült, hogy az emlősszerűek lakta területen évente kétszer köszöntött be a monszun, míg a gyíkok lakhelyén egyetlen esős évszak volt.

"Az emlősszerűeknek több vízre volt szükségük, ugyanis az ürülékkel sok folyadékot veszítettek. Így a szárazabb vidékeken a gyíkok kétségtelenül előnyben voltak az emlősszerűekkel szemben" - mondta Jessica Whiteside.

Danielle Grogan, a kutatócsoport tagja szerint a vizsgálatnak a globális felmelegedéssel kapcsolatban van jelentősége. "Kimutatható, hogy az elmúlt száz évben megváltozott az emlősfajok eloszlása, és a felmelegedéssel ez a folyamat folytatódik" - fogalmazott Danielle Grogan.