A világhíres dél-afrikai Garden Route mentén elnyúló Walker-öböl hosszú évek óta az ország egyik legfontosabb ökoturisztikai célpontja.
Az öbölbe rendszeresen beúszó déli simabálnák megfigyelése ugyanolyan turisztikai attrakciónak számít, mint a Walker Bay keleti oldalán fekvő apró kikötővárosból, Gansbaaiból szervezett ketreces cápás merülések.
A Gansbaai közelében fekvő Dyer-sziget környéke a világtenger egyik legfontosabb nagy fehér cápás hot spotja.
Csak nagyon kevés olyan terület található a világóceánon, ahol akkora egyedszámban lehet megfigyelni az amúgy roppant ritka nagy fehér cápákat, mint a Dyer-sziget, és az ehhez viszonylag közeli, a nagy Vals-öbölben fekvő Fóka-sziget (Seal Island) vizein.
Februártól azonban egyre jobban megritkultak a helyi, cápás merüléseket szervező vállalkozások, valamint a környék számára is komoly bevételt jelentő nagy fehér cápák, és bekövetkezett az, ami korábban elképzelhetetlen volt:
a tengerre kifutó búvárhajók hosszú napokon át egyetlen cápával sem találkoztak.
(Korábban teljesen átlagosnak számított, hogy egy-egy ketreces merülés alkalmával akár négy-öt cápát is megfigyelhettek a cápaketrec biztonságából szemlélődő búvárok.)
A helyiek számára aggasztó jelenség hátterében a Walker Bay vizein a közelmúltban felbukkant kardszárnyú delfinek állnak. Ahogy egy operátor megjegyezte, a kardszárnyú delfinek „mulatsága" sok nagy fehér cápát elhajtott a környékről.
Februárban rövid időközön belül három bizarr módon elpusztított nagy fehér cápa tetemét mosta partra a víz Gansbaai környékén.
Valamennyi, a fej mögötti hasi területen felszakított tetemnek hiányzott a mája.
Mivel a nagy fehér cápa (Carcharodon carcharias) Dél-Afrikában 1991-től törvényi védelem alatt áll, és a hatóságok szigorúan büntetik a nagy fehér illegális vadászatát, a cápák eleinte rejtélyesnek tűnő, ám kétségkívül erőszakos pusztulása miatt hatósági vizsgálat indult.
A tengerbiológus szakértők mindhárom esetben megállapították, hogy az elpusztult példányok legnagyobb valószínűség szerint orkák, vagyis kardszárnyú delfinek (Orcinus orca) áldozatává váltak.
(Az anglofon országokban gyilkos bálnaként emlegetik a kardszárnyú delfineket.) „ Nyilvánvaló, hogy ez nagyon szomorú esemény mindannyiunk számára. Soha nem láttunk még ilyet" – nyilatkozta Alison Towner, a Dyer Island Conservation Trust tengerbiológusa az esetet kommentálva.
Tegnapelőtt újabb nagy fehér cápa tetemét mosta partra az óceán, egy 4,2 méter hosszú kifejlett egyedét.
Ezzel az elpusztult példánnyal is ugyanúgy végeztek, mint a korábbi másik hárommal: sebészi pontossággal kiharapták a máját,
az állat azonnali pusztulását okozva. „Úgy tűnik, hogy ismét kardszárnyú delfinek okozták a cápa halálát, de ezt a boncolás után tudjuk megerősíteni"- nyilatkozta a legújabb esettel kapcsolatosan Alison Towner.
A nagy fehér cápák elleni sorozatos támadások hátterében a szakértők szerint a kardszárnyú delfinek által kifejlesztett új, eddig ismeretlen zsákmányolási taktika áll, amelynek a cápák olajban gazdag, rendkívül tápláló májának megszerzése a célja. Western Cape tartomány atlanti partvidékén 2010 óta szaporodtak meg láthatóan a kardszárnyú delfinek.
A Vals-öbölben élő nagy fehér cápák életmódját 1993-tól tanulmányozó, és ketreces túrákat is szervező világhírű természetfotós, Chris Fallows e sorok szerzőjének korábban azt nyilatkozta, hogy a Fóka-sziget környékén először 2010-ben bukkantak fel az orkák, és azóta több-kevesebb rendszerességgel térnek vissza.
Mindig kis csoportban, átlag 2-3 példányból álló rajban portyáznak az öböl vizében.
Annak ellenére, hogy a Fóka-szigeten rendkívül nagy, 64 ezer egyedből álló dél-afrikai medvefóka (Arctocephalus pusilis) kolónia él, a Vals-öbölbe beúszó kardszárnyú delfinek nem fókákra, hanem más kisebb delfinfajokra vadásznak a sziget térségében.
Szemben a Dyer-sziget környékén kialakult helyzettel, itt egyelőre még nem ejtettek el nagy fehér cápákat.
A fogascetek alrendjébe (Odontoceti) tartozó kardszárnyú delfinek életmódjuk szerint két nagyobb csoportra oszthatók. A rezidens orkák egy meghatározott földrajzi régióhoz kötődnek, népes, 15 – 30 egyedből álló családokat alkotnak, és kistestű rajhalakra, jellemzően heringfélékre vadásznak. A rezidens orkák másik jellegzetessége, hogy a csoporthoz tartozó „családtagok" rendszeresen kommunikálnak egymással.
Velük szemben a kozmopolita életmódot folytató, és a világtengeren elképesztően nagy távolságokat beúszó nomádok kis, 3-8 egyedből álló csoportokat alkotnak, nagytestű, melegvérű zsákmányra, úszólábúakra (oroszlán és medvefókákra, illetve más egyéb fókafajokra), valamint cetekre vadásznak, a csoporttagok pedig sokkal ritkábban kommunikálnak egymással mint rezidens társaik.
A Dél-Afrikában most tapasztalt specializált zsákmányolás azonban korántsem ismeretlen a nomád kardszárnyú delfineknél.
Először a kaliforniai partvidéken figyelték meg ezt a fajta „gourmet" zsákmányolási taktikát, ahol a kardszárnyú delfinek időnként amiatt támadják meg és pusztítják el a fiatal szürkebálnákat (Eschrichtius robustus), hogy hozzájussanak a nyelvükhöz.
Első alkalommal 1997. októberében, San Francisco közelében, a Farallon-szigetnél sikerült videóra venni, amint két kardszárnyú delfin rátámad egy nagy fehér cápára.
A kardszárnyú delfinek rendkívül intelligens állatok,
amelyek társasan vadásznak igen fejlett, nem egyszer rafinált taktikát alkalmazva. A Farallon-sziget mellett megfigyelt esetnél az orkák először közrefogták a menekülő nagy fehér cápát, majd két oldalról egyszerre rárontva leharapták a mellúszóit, és ezután végeztek a magatehetetlenné vált ragadozóval.
A jégtáblára menekülő fókákat pedig vagy úgy ejtik el, hogy alulról nagy sebességgel nekirontanak a sodródó jégtáblának, és apró darabokra törik, vagy pedig a felszínen erőteljes nekiúszással keltenek olyan erős hullámokat, amelyek lesodorják a fókát a biztonságot jelentő jégtábláról.
Még a dél-afrikai sorozattámadást előtt, 2016 decemberében Slater Moore természetfotósnak sikerült egy drón segítségével megörökítenie, amint a San Francisco melletti Monterey-öbölben kardszárnyú delfinek egy méretes hétkopoltyús tehéncápára (Notorynchus cepedianus) támadnak.
A felvételekből az is kiderült, hogy az orkák a borjaik számára ejtették el a cápát.
A kardszárnyú delfin abszolút csúcsragadozó, amely a tengeri táplálékpiramis legtetején áll.
Nincs olyan tengeri élőlény, amelyet ne lennének képesek legyűrni az orkák, beleértve ebbe a legnagyobb fogascet-félét, a nagy ámbráscetet (Physeter macrocephalus) és a másik óceáni csúcsragadozót, a nagy fehér cápát is.
Érdekes, hogy ez a mindent játszi könnyedséggel legyőző tengeri nagyragadozó szinte sohasem támadja meg az embert.