„A cél szentesíti az eszközt" – gondolhatták azok a kutatók, akik az orvostudomány nevében kegyetlen emberkísérleteket folytattak. E kutatások brutalitását csak fokozta, ha a tevékenység ideológiai színezetet kapott. Összeállításunkban 9 hírhedt orvosi és pszichológiai vizsgálatot mutatunk be.

A szörnykísérlet: egész életre szóló lelki törést okoztak az árvákban

A kísérletet 1939-ben Wendell Johnson és csapata végezte az Iowa Egyetemen. A vizsgálat célja a dadogás okainak feltárása volt. Johnson, aki gyerekkorában maga is dadogott, és nemcsak pszichológus, hanem logopédus is volt, úgy vélte, hogy „a dadogás nem a gyermek szájában, hanem a szülők fülében keletkezik". Elmélete szerint a dadogó gyermekek szülei dominánsak és perfekcionisták, és a dadogás úgy jön létre, hogy a szülők felnagyítják a gyermek beszédhibáit. Ha a szülő reakciója negatív a gyerek által elkövetett hibákra, a gyermek elveszíti magabiztosságát, és szorongani kezd. Johnson szerint ennek a bizonytalanságnak a következménye a dadogás.

Forrás: AFP/Saeed Khan

Johnson az elmélete igazolására 22 árva kisgyereket vont be egy vizsgálatba. A gyerekek egyik fele csupa pozitív visszajelzést kapott a beszédével kapcsolatban, míg a másik felét leszidták, ha hibát követett el, és ha egy szót többször ismételt, azzal vádolták, hogy dadog, valamint soha nem kapott dicséretet.  Bár a kísérlet végére senki nem vált dadogóvá, azoknál, akik folyamatosan negatív megerősítést kaptak, kialakultak egész életüket végigkísérő önértékelési problémák, valamint bizonyos beszédhibák  – ezért a vizsgálatot szokás szörnykísérletnek (monster study) is nevezni.

A „kis Albert" kísérlet: hogyan neveljünk félelmet egy csecsemőbe?

John B. Watson amerikai pszichológus a kondicionált (feltételes) érzelmi válasz elméletét vizsgálva több olyan kísérletet is végzett, amelynek során feltétlen és feltételes ingerek együttes használatával azonos válaszreakció kiváltása volt a cél. Az ilyen jellegű kondicionálás eredményeként a vizsgált személy vagy állat (gondoljunk csak Pavlov kutyájára) válaszreakciót produkál egy számára korábban semleges ingerre.

Forrás: Wikimedia Commons

1920-ban Watson a klasszikus kondicionálást egy 9 hónapos kisfiún, a kis Alberten tesztelte. A csecsemő a vizsgálat kezdetén láthatóan szerette az állatokat, a legjobban egy fehér patkányt. Watson a kísérlet során a fehér patkány jelenlétében hangos zajt csapott (kalapáccsal ütött egy fémlemezt a kicsi háta mögött), amitől a gyermekben rövid idő alatt félelem alakult ki, elsősorban a patkánnyal, de más szőrös állatokkal szemben is. A kísérlet a mai szabályok szerint azért különösen etikátlan, mert ez a fóbia a gyermeket rövid élete végéig elkísérte.  (Albert hatéves korában a kísérlettől teljesen független betegségben meghalt, így sosem derült ki, hogy a kondicionált félelem felnőtt korában is megmaradt volna-e, vagy sem.)

A stanfordi börtönkísérlet: az ember szadista természetének előcsalogatása

1971-ben a Stanford Egyetemről Philip Zimbardo végezte a kísérletet, amelynek célja a társas hatás és a szerepek fontosságának vizsgálata volt. Zimbardo és csapata 24, fizikailag és pszichésen egészséges egyetemista fiút választott ki a kísérlethez. A résztvevők vállalták, hogy egy, a börtönéletet vizsgáló pszichológiai kísérletben vesznek részt, amely naponta 15 dollár keresetet biztosít számukra.

A fiúk felét véletlenszerűen rabnak, másik felét pedig börtönőrnek nevezték ki. A kísérletet az egyetem pszichológiai tanszékének épületében, az alagsorban végezték, ahol a kutatócsoport egy rögtönzött börtönt hozott létre. A kísérletet eredetileg többhetesre tervezték, és hogy minél valóságosabb legyen az élmény, a résztvevőket például hamis elfogatóparanccsal vitték otthonukból a börtönbe.

Miután a rabok felvilágosítást kaptak a börtönéletről, tetűirtást végeztek rajtuk, majd rabruhába kellett bújniuk. Az őrök szintén kaptak eligazítást: minden pillanatban az ő kezükben kell, hogy legyen az irányítás, ám a kontrolláláshoz tilos fizikai erőszakot bevetniük.

Forrás: Wikimedia Commons

Az első nap incidens nélkül telt, a második nap azonban a rabok fellázadtak, elbarikádozták magukat a cellájukban, valamint ignorálták az őröket. Ez a magatartás meglepte és sokkolta az őröket, és válaszul pszichikai erőszakhoz folyamodtak. A rabokat jó és rossz elítéltekre osztották, és válogatott büntetéseket találtak ki számukra: például fekvőtámaszokat kellett nyomniuk, magánzárkába csukták őket, illetve nyilvánosan megalázták a lázadókat.

Csupán néhány nap kellett hozzá, hogy az őrök szadistákká váljanak, az elítéltek pedig depresszióba zuhantak, valamint az extrém stressz jeleit mutatták. Két rab ki is szállt a kísérletből. Az eredetileg legalább kéthetesre tervezett kísérletet végül az ötödik napon leállították. A résztvevők közül van, aki később a kísérlet hatására börtönpszichológus lett.

A folytatásért lapozzon!