Véres kannibalizmusba torkollt az évszázad expedíciója

2018.08.29. 16:57

Nem az ólommérgezés okozta a híres Franklin-expedíció vesztét, erre jutott egy most megjelent kanadai tanulmány.

Az Arktisz fogságában

A mai napig rejtélyek és titkok övezik a tragédiaként végződő Franklin-expedíciót. A Sir John Franklin által vezetett, 1845-ben indult brit felfedezőút célja az volt, hogy felkutassák és végighajózzák az északnyugati átjárót, amely Kanada északi partjai mentén, a Jeges-tengeren át köti össze az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán vizeit.

A merész vállalkozás nem a terveknek megfelelően zajlott: a küldetésben résztvevő két hajó, az Erebus és a Terror a jég csapdájába esett a Viktória-szorosban, a Vilmos király-sziget közelében. A legénység két telet töltött a fogságban lévő hajókon, míg végül 1848 áprilisában úgy döntöttek, nekivágnak a hófehér jégsivatagnak. A 129 fős csoportból végül senki sem maradt életben.

Az Erebus és a Terror egy korabeli ábránForrás: ©Bianchetti/Leemage

1848 után több keresőhajó is indult Franklin kapitány és embereinek felkutatására, persze sikertelenül. A felfedezőút története idővel legendává nemesedett, több irodalmi alkotás született róla, nemrégen pedig egy népszerű filmsorozat is megörökítette az eseményeket.

Az 1980-as években több ásatást folytattak a szakemberek, ennek eredményeként számos emberi maradványt sikerült fellelni. Egyes csontokon pengétől származó vágásnyomokat találtak, ami arra utalt, hogy az expedíció résztvevői végső kétségbeesésükben emberi hús fogyasztására kényszerültek. Az elmúlt időszakban számos teória napvilágot látott arról, miért hagyták el a hajók viszonylag biztonságos menedékét a legénység tagjai.

Sir John Franklin (1786-1847), az expedíció vezetőjeForrás: Edwin Hodder (London, c1880). Ann Ronan Picture Library / Photo12

Az új eredmények cáfolják az ólommérgezés elméletét

Egyes kutatók szerint a csoportot az ólommérgezés kényszerítette térdre. Ebben van némi logika, mivel a hajók vízellátó rendszereinek csövei ólomból készültek, de az étel tárolására használt konzervek is tartalmazták a mérgező fémet, így az ivóvíz és az étel egyaránt szennyeződhetett. A legújabb bizonyítékok ugyanakkor arra mutatnak rá, hogy nem az ólom okozta az expedíció résztevőinek vesztét.

A Journal of Archaeological Science című szakfolyóirat legújabb számában a legénység egyik tagjának, Harry Goodsir-nek a haját elemezték. A hajszálakban felgyülemlő kémiai anyagok sokat elárultak arról, milyen mennyiségű ólomnak volt kitéve Goodsir három hónappal a halála előtt.

Lori D'Ortenzio, a kanadai McMaster Egyetem kutatója összesen 55 hajszálat vizsgált, mindegyik Goodsir kabátjára volt tapadva. Első körben a hajszálakat kellett megtisztítani a nem kívánt külső szennyezőanyagoktól, amit desztillált vízzel oldottak meg. Következő lépésként mikroszkóppal azonosították a hajszálak gyökereit, hogy információkat kapjanak a haj növekedéséről. Ezt követően a gyökértől kiindulva három darab 1 centis mintát vágtak minden egyes hajszálból. A három szegmens Goodsir életének utolsó három hónapjáról ad átfogó képet.

Sokáig nem lehetett tudni, hogy az ólomnak volt-e köze a hajósok vesztéhezForrás: Ann Ronan Picture Library / Photo12

Végezetül az ólom-205 nevű izotópnak a mennyiségét mérték fel az egyes mintákban. Ezzel forrasztották le a hajókra szánt konzervdobozokat, illetve a legénység három tagjának teste is az említett izotópot tartalmazta.

A szakértők azt találták, hogy a legöregebb szegmensnek számító hajszálvégen az ólom koncentrációja 84,2 ppm (part per million, vagyis az egész milliomod része) volt, míg a gyökér felé közeledve ez a mennyiség 73,3 ppm-re csökkent. A hajban lévő ólom mennyisége alapján a tudósok azt feltételezik, a vérben az ólom koncentrációja 53,6 és 61,3 ppm között lehetett.

Bár a fenti érték mai szemmel nézve valóban károsnak tekinthető, a 19. századi Nagy-Britanniában ez egyáltalán nem számított rendkívülinek. A kor emberének szervezetébe ugyanis a rosszul tárolt élelmiszerek, illetve a korszerűtlenebb vízvezetékek révén jóval több ólom jutott, mint napjainkban.

Edwin Henry Landseer Man Proposes, God Disposes (Ember tervez, Isten végez) c. festménye más alkotásokkal ellentétben nem patetikusan ábrázolja az expedíció végzetét. A mű 1864-ben felháborodást váltott ki a Királyi Akadémia kiállításánForrás: Wikimedia Commons

A publikáció megállapításainak ismeretében a kutatók szerint a Goodsir vérében található ólomszint átlagosnak volt mondható, a testben keringő fém mennyisége pedig a hajó elhagyásával még inkább csökkent, ezért valószínűtlen, hogy a férfi halálához köze lehetett volna az ólommérgezésnek.

Egy korábbi kutatás szintén ezt erősíti meg. Jennie Christensen, a TrichAnalytics biotechnikai vállalat alapítója az expedíció egy másik tagjának, John Hartnell-nek a körmeit vizsgálta, ezekben még kisebb ólomkoncentrációt mértek, mint Goodsir hajában. Egyetértek azzal a nézettel, hogy nem az ólommérgezés volt a halál oka, de úgy vélem, még a kapott értékek jelentőségét is túlbecsültük – nyilatkozta Christensen a New Scientist magazinnak. Hozzátette: mivel a hajszálnak porózus szerkezete van, a környezetből származó ólom könnyebben megtelepszik benne.

Fatális balszerencse

Ha nem az ólom, akkor mi vezetett a Franklin-expedíció drámai végkifejletéhez? Keith Millar, a Glasgow-i Egyetem munkatársa szerint egyszerűen csak balszerencséje volt a csapatnak.

Amikor a legénység nekivágott az útnak, az időjárási viszonyok kedvezőnek mutatkoztak, ez azonban nem tartott sokáig és kemény, hideg tél csapott le a kilátástalan helyzetbe jutott hajósokra. Az elkövetkező néhány évben az arktiszi klíma alapvetően megváltozott, a nyarak elmaradtak, a hőmérséklet brutális módon lecsökkent, mindent elborított a jég.

A jég fogságában nem volt más választás, csak a gyalogtúraForrás: Photononstop/Photononstop/Eurasia Press

A szorult helyzetbe került legénységnek nem volt más választása, kénytelen volt elhagyni a hajókat és nekivágni az ismeretlennek. A személyzet nem volt felkészülve egyáltalán egy ilyen hosszú, embert próbáló gyalogtúrára, ráadásul még a túléléshez nélkülözhetetlen felszerelés is hiányzott. Ilyen körülmények között mindannyian halálra voltak ítélve.

Az Erebus roncsa egy szonárképenForrás: AFP/Ho

Az expedíció utolsó napjainak tanulmányozása természetesen még nem zárult le. A két hajó roncsát a közelmúltban sikerült felfedezni, így nem kizárt, hogy hamarosan újabb leleteket hoznak fel a kutatók a tenger mélyéről.