Az össznemzeti szexuális felmérés kijózanító eredménnyel zárult: tízből egy japán úgy lép a negyedik ikszbe, hogy nem volt még dolga az ellenkező nemmel. A friss kutatási eredmények szerint a szigetország vezeti a nemi élet elodázásának világranglistáját.

Társadalmi jelenséggé vált a szüzesség Japánban

Japánban társadalmi jelenséggé vált a szüzesség: jó ideje folyamatosan nő azoknak a fiatal felnőtteknek a részaránya, akik életük első három évtizedét valódi heteroszexuális tapasztalat, konkrétan hüvelyi közösülés nélkül élik le.

Forrás: Pinterest

A Tokiói Egyetem közegészségügyi szakértői most zárták le a termékenységgel kapcsolatos össznemzeti kérdőívek eddigi legalaposabb elemzését,

s az eredményektől annak jobb megértését remélik;

vajon miért vettek ilyen irányt a nemi élettel kapcsolatos trendek az elmúlt három évtizedben.

Tokió híres sétálóutcája, a Ginza. Japánban a legnagyobb az aránya a negyedik ikszet szűzen átlépő nőknek és férfiaknakForrás: Shutterstock

„Azok a korábbi sajtóhírek, amelyek a szüzesség arányáról számoltak be a fiatal japánok körében, kissé szenzációhajhász módon voltak tálalva – állítja Dr. Peter Ueda járványtani és közegészségügyi szakértő, a kutatási projekt irányítója. – Eleve csak a házasságra nem lépők szerepeltek bennük, és a szüzességi arányról nem korcsoportok szerinti bontásban beszéltek.”

Az új elemzés a teljes japán népességre vonatkozó becsléseket közölForrás: AFP/Photononstop

Az új elemzés a teljes japán népességre vonatkozó becsléseket közöl, időbeli trendeket vázol fel,

és tisztábban definiálja azt a csoportot életkor és társadalmi-gazdasági státusz szerint, akik a kérdőív kitöltésekor úgy nyilatkoztak, hogy nem vettek még részt heteroszexuális közösülésben.

Növekszik a szűzen élő harmincasok aránya

A 18 és 39 év közötti nők körében a heteroszexuális hüvelyi szexet nem tapasztaltak aránya 21.7 százalékról 24.6 százalékra nőtt 1992 és 2015 között.

Ugyanezek az arányok a férfiakra nézve 20.0 százaléknak, illetve 25.8 százaléknak adódtak.

Amikor az adatokat kisebb korcsoportokra bontva elemezték, kiderült, hogy a szüzesség aránya nemcsak a harminc alattiak, de a harmincas éveiket taposó fiatal felnőttek körében is növekedett.

Forrás: sfgate.com

1987-ben a 30 és 34 év közötti korcsoportban a nők 6.2, a férfiak 8.8 százaléka állította, hogy nem volt még dolga az ellenkező nemmel.

2015-ben az ugyanilyen korú nők 11.9, a férfiak 12.7 százaléka nyilatkozott így.

Hovatovább, 2015-ben még a 35 és 39 év közötti nők 8.9 százaléka és férfiak 9.5 százaléka is szűznek vallotta magát, míg ugyanez az arány 1992-ben még csak 4 százalék volt a nők és 5.5 százalék a férfiak körében.

Forrás: GoGoNihon

A Tokiói Egyetem kutatói a Japán Nemzeti Termékenységi Felmérés keretében 1987 és 2015 között beérkezett adatokat használták fel. A Japán Nemzeti Népesedési és Társadalombiztonsági Intézet nagyjából ötévente tervezi újra és küldi ki a felmérés kérdőíveit;

a mostani elemzés a nevezett időszakban lezajlott hét felmérés eredményeit összegezte.

Az íveket a 18 és 39 év közötti felnőtteknek postázzák ki, és évente 11553-17859 válaszadó küldte vissza a kitöltött formulát.

Lehetséges, hogy Japán nem is olyan kirívó eset

Az összegyűlt adatok szerint a vizsgált időszakban azoknak a férfiaknak volt leginkább lehetősége a nemi életre, akik állandó, teljes foglalkoztatásban álltak, és 1 milliónál nagyobb lélekszámú városokban laktak. A legmagasabb jövedelműekhez viszonyítva a legszerényebb anyagi helyzetű férfiaknak 10-20-szor rosszabb esélyei voltak arra, hogy heteroszexuális élményhez jussanak.

A kutatás szerint a társadalmi helyzet is fontos szerepet játszik a jelenségbenForrás: Elindulgist

„Bár az okok és okozatok viszonyát nagyon nehéz szétbogozni, amikor azt vizsgáljuk, hogy ki esik át szexuális élményen, és ki marad szűz, de eredményeink arra vallanak, hogy a férfiak esetében a heteroszexuális tapasztalat hiánya, legalábbis részben, társadalmi-gazdasági kérdés – összegezte a tanulmányt jegyző Cyrus Ghaznavi.

A nagyvárosokban mások az arányok, mint vidékenForrás: AFP/Kazuhiro Nogi

– Szimplán szólva: a pénz beszél.”

Ezzel szemben a nők közül az alacsonyabb személyes jövedelműek számoltak be nagyobb arányban nemi tapasztalatról,

ami a kutatók okfejtése szerint abból következhet, hogy a házasságban élő és háztartásbeliként funkcionáló, így önálló jövedelemmel nem rendelkező nők nagyobb valószínűséggel jutottak a szex lehetőségéhez.

A nőknél más okok állhatnak a szüzesség hátterében, mint a férfiaknálForrás: Mirai Clinical

A mostani eredmények alapján Japán vezeti a szex elodázásának világranglistáját.

A japán felnőttek később szerzik meg első heteroszexuális tapasztalataikat, mint bármely más országban, ahonnan adataink vannak, és lényegesen nagyobb arányuk lépi át úgy a harmincadik életévét, hogy nem volt még része hüvelyi közösülésben.

Forrás: Pinterest

Az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és Ausztrália hasonló felméréseiben a 30-as éveik elején járó fiatal felnőttek körülbelül 1-5 százaléka jelezte a szexben való járatlanságát.

Ugyanakkor a tendencia a többi fejlett, magas jövedelmű országban is hasonló:

a szexuálisan inaktív fiatal felnőttek aránya emelkedő trendet mutat, így lehetséges, hogy Japán nem kirívó eset, csupán az élén jár egy globálisan tapasztalható folyamatnak.

Nem szabad sem kinevetni, sem pedig különcködésnek tekinteni

„A szexuális inaktivitást vagy tapasztalatlanságot, akár szándékos, akár nem, nem szabad különcködésnek tekinteni vagy kinevetni, és még az sem biztos, hogy emiatt olyan nagyon kell aggódnia mindenkinek – szögezte le Ueda.

Japán gésák tradicionális kimonóbanForrás: The National

– További kutatás szükséges a szexuális inaktivitás okainak feltárásához, illetve annak megértéséhez, miként alakítják át a párválasztási piacot az online randioldalak, a romantikus és szexuális viszonyokkal kapcsolatos változó elvárások, valamint az értékek, az életstílus és a munkaerőpiaci viszonyok változásai.”

Érdemes megemlíteni, hogy a japán felmérés kifejezetten a másik nemmel való szexuális kapcsolatot firtatja,

s ehhez egy olyan japán szót használ (seikosho), amely a hüvelyi közösülésre utal.

Forrás: iCanvas

A kérdőív – ellentétben más országok hasonló felméréseivel – nem kérdez rá explicit módon a szex egyéb formáira. A kutatók hallgatólagosan feltételezték, hogy minden házasságban élő felnőtt közösült már.

Japán nem kínálja fel az egyneműek házasságának intézményes lehetőségét,

és a felmérés kérdései egyértelműen nem vonatkoztathatók az azonos neműekkel folytatott szexre.

Nem lehet tudni, hogy hányan hagytak fel saját döntésük alapján a nemi élettel

A tudósok más, nem a jelen felmérésből származó adatok alapján megpróbálták megbecsülni, hogy a saját bevallásuk szerint heteroszexuális aktusban részt nem vettek között milyen arányban lehetnek azok, akik azonos neműekkel viszont már létesítettek kapcsolatot.

Erotikus jelenetet ábrázoló antik japán fametszetForrás: Pinterest

Az így korrigált számok még mindig azt mutatják, hogy a 30-39 évesek 5 százaléka,

vagyis közülük minden huszadik semmiféle – sem hetero-, sem homoszexuális – aktusban nem vett részt.

Ami még lényeges volna a nemzeti termékenység és a közegészségügy szempontjából, de nem derít rá fényt a mostani elemzés, az azoknak az aránya, akik szexuálisan aktívak voltak a múltban, de már nem azok.

Forrás: Wargo

„A szexuális inaktivitás szempontjából azt lenne a leginkább informatív megtudni, hogy hányan lehetnek olyanok, akik vagy saját döntésükből hagytak fel a szexszel, vagy valamilyen általuk befolyásolhatatlan okból kizáródtak a párválasztási piacról, noha a múltban esetleg szereztek szexuális tapasztalatot. Ezeknek a folyamatoknak a dinamikáját szeretnénk a továbbiakban vizsgálni” – mondta el Ghaznavi.