Mintegy 16 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon

Erdei fülesbagoly
Vágólapra másolva!
Mintegy 16 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarország 631 településének 871 helyszínén a felmérések szerint - írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Vágólapra másolva!

Az MME január közepén a lakosság segítségét kérte a Magyarországon telelő erdei fülesbaglyok országos felméréséhez.

A beérkezett adatok alapján Magyarország 631 településén, 871 helyszínen 16 ezer 82 erdei fülesbagoly telelt. A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzeti parkok természetvédelmi őrszolgálata, négy óvoda és hat általános iskola, összesen több mint ötszáz fő vett részt. Ennek köszönhetően Magyarország összes megyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok, 2020-ban pedig 201 olyan településről is kaptak információkat, amelyekről az előző évben nem.

Erdei fülesbagoly Forrás: Wikimedia Commons

Az évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le.

Az egyik legsokatmondóbb a hazai agrárgazdaságot érintő információcsoport, amely szerint a Magyarországon tartózkodó mintegy 16 ezer bagoly több mint 4 millió mezőgazdasági kárt is okozó rágcsálót pusztított el a 2019/2020-as telelési időszakban.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!