Nem élhetnek túl a vadonban a fogságban tenyésztett állatok

Nőstényoroszlán a kölykeivel ( a kép illusztráció)

A fogságban végzett tenyésztési programok rövidebb szárnyfesztávolsághoz vezetnek a madaraknál, és olyan viselkedésbeli változásokhoz más állatoknál, amelyek sebezhetőbbé teszik azokat a ragadozókkal szemben. A szakemberek szerint azonban a fogságban tenyésztési programoknak a rendelkezésre álló módszerek repertoárjának egy részét kell képezniük, ha egy-egy fennmaradását szeretnénk biztosítani.

Drasztikus változásokat hozhat

A fogságban tenyésztett állatok jelentős fizikai és viselkedési változásokon mennek keresztül, amelyek ronthatják túlélési esélyeiket, miután szabadon engedik őket, derült ki egy széleskörű, globális kutatási áttekintésből, amit a Biological Reviews tudományos folyóiratban tettek közzé.

Az Ausztrál Nemzeti Egyetem elemzése szerint „a fogságban tartott környezet drasztikusan megváltoztatja az állatokra nehezedő szelekciós nyomást",

és számos faj esetében dokumentált különbségek vannak.

Globális kutatások azt mutatják, hogy „a pillangóktól az elefántokig” mindenre hatással van a fogságban való tenyésztés, és az oroszlánok harapása gyengébb lett Forrás: Cameron Spencer/Getty Images

Az állati fenotípusok jelentős változásainak látszólag elszigetelt példái egy évtizedekig észrevétlen tendencia részét képezik

– mondta Dr. Dejan Stojanovic, az ANU kutatója, a tanulmány társszerzője a The Guardian online tudományos portálnak. – Ez egy globális dolog, amely a lepkéktől kezdve az elefántokig mindenre hatással van.

A globális felülvizsgálat már meglévő nemzetközi és ausztrál kutatásokat vont össze. A fogságban tenyésztett oroszlánoknak és más húsevőknek például eltérők a koponya csontjai, gyengébb a harapási ereje, valószínűleg az őrölt hússal teli étrendnek köszönhetően. A királylepkék vándorlása általában több ezer kilométeren ível át, ám a fogságban tartott társaik elveszítik vándorlási hajlamukat, nem tudnak dél felé tájékozódni, eltérő a szárnyuk alakja és gyengébb a tapadási erejük.

Konkrét példákat is hoztak

A szakemberek számos állatfajt figyeltek meg és gyűjtötték össze a velük kapcsolatos adatokat.

Kockás mézevő (Anthochaera phyriga) Forrás: Wkimedia Commons /Jss 367

Az ausztrál példák a következők:

• A kritikusan veszélyeztetett narancshasú fűpapagáj (Neophema chrysogaster), amelynek a szárnyalakja a fogságban megváltozott.
• A szintén kritikusan veszélyeztetett hím kockás mézevők (Anthochaera phrygia) dalai rövidebbek és kevésbé bonyolultak lettek a fogságban tenyésztve, így szabadulásukkor már kevésbé vonzóak a társak számára.
• A veszélyeztetett törpe erszényesnyest a ragadozóktól mentes tengeri szigetre való betelepítésüket követő 13 generáción belül (nagyjából 13 éven belül) elvesztették a ragadozókkal szembeni félelmüket.

Dr. Dejan Stojanovic évek óta tanulmányozta a narancssárga hasú fűpapagájok természetvédelmi és tenyészbiológiáját. Úgy gondolja, hogy

a fogságban tartott madaraknak kevésbé hegyes és rövidebb szárnyaik vannak, ám „ez a forma kevésbé alkalmas a vándorlásra."

Pedig a narancshasú papagájok nagymértékben függenek a fogságban való tenyésztéstől.

A vadon élő madarak teljesen keverednek a fogságban élő madarakkal genetikailag

– magyarázta Stojanovic, aki munkatársaival most azt vizsgálja, hogy a szárnyalak változásai összefüggésben állnak-e a papagájok Tasmánia és Ausztrália szárazföldje közötti vándorlása során tapasztalt magas halálozási arányával.

Minden eszközt megragadnak, hogy egy faj fennmaradjon

Az áttekintés szerzői rámutattak az „adaptív menedzsment" sikerére is: egy olyan, iteratív folyamatra, amelyet Stojanovic úgy jellemez, hogy „csinálva tanulás, ahol minden erőfeszítést egy mini-kísérletként kell kezelni, a hosszútávú célt szem előtt tartva".

A papagájvédelmi korábbi erőfeszítések tanulságait idézve felelevenítette, hogy 1999 és 2009 között 423 narancshasú papagájt engedtek szabadon a Birch's Inlet-ben, Strahan közelében, Tasmania nyugati részén, és mindegyik elpusztult.

Számos kutató szerint a tanulmány eredményei a természetvédelmi tenyésztés területén már ismert folyamatokat tükrözik.

A királylepkék elveszítik fogságban a vándorlási hajlamukat Forrás: Flickr / Sandy Harris

Ha elkerülhetnénk, hogy tenyésztési programot kelljen végeznünk, akkor megtennénk

– magyarázta Dr. Ben Pitcher, a Taronga Conservation Society viselkedésbiológusa, aki nem vett részt a felülvizsgálatban. – A legsikeresebb és legköltséghatékonyabb módszer a korai beavatkozás, hogy egy faj soha ne jusson el odáig, hogy újra be kelljen telepíteni az élőhelyére.

Dr. Marissa Parrott, a Victoria Zoos reproduktív biológusa szerint azonban a fogságban tartott tenyésztés ma már elengedhetetlen eszköz. A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) azt mondja, hogy világszerte több mint 2000 fajnak lesz szüksége a fogságban tenyésztési programokra ahhoz, hogy ne pusztuljanak ki.

Jobban megismernék egy faj biológiáját

Parrott az adaptív gazdálkodás sikeres példájaként a Victoria Állatkert több évtizedes, az éjszakai erszényes mindenevő Perameles gunni programját említette, amely magában foglalta az állatok genotipizálását, valamint a ragadozók felismerésére és elkerülésére vonatkozó megfigyelést.

Tavaly a fajt a „vadonban kihaltról" a „veszélyeztetettre" minősítették át; ilyen státuszváltozás először fordult elő Ausztráliában.

A harminchárom éve indított, fogságban tenyésztési programot így leállíthatják. Az elmúlt évtizedek tudományos fejlődése tehát olyan védelmi erőfeszítéseket eredményezett, amelyek jobban megközelítették a vadon élő környezetet és egy faj biológiáját.

Parrott egy másik példaként egy kutatást mutatott fel, amelynek társszerzője azt találta, hogy a vadon élő és a fogságban tartott erszényes ördögök fogainak kopása hasonló, bár kissé eltérő mértékben.

A Perameles gunni-t több évtizedes tenyésztési program után a „vadon kipusztult” kategóriából a „veszélyeztetett” kategóriába sorolták át Forrás: Zoos Victoria/AFP/Getty Images

Azzal próbáljuk a fogságban tenyésztett kockás mézevők dalának elvesztését leküzdeni, hogy a vadonban élő társaik által énekelt dalokat játsszuk le nekik

– mutatott rá a faj megőrzéséért fáradozó Pitcher. – Van egy csoport állatkertben nevelt madarak között, amelyek már nagyon jól énekelnek, így reméljük, hogy a következő generáció „oktatóivá" válhatnak.

Hozzátette: minden újratelepítési program számára az első számú kihívás a vadonban zajló kulcsfontosságú fenyegető folyamatok, például az invazív ragadozók kezelése.

A kutatás megjegyzi azt is, hogy Ausztráliában csaknem fél évszázada az élőhelyek elvesztése és széttagoltsága volt a biológiai sokféleség csökkenésének elsődleges hajtóereje. Szakemberek ezért

úgy vélik, hogy „mivel egyre növekvő kihalási válsággal nézünk szembe, ezért új módszereket kell kidolgozni, hogy megvédjük, ami megmaradt".

A fogságban indított tenyésztési programoknak ezért a rendelkezésre álló módszerek repertoárjának egy részét kell képezniük.