A világ legritkább rovarja visszatért a kihalás küszöbéről

A kritikusan veszélyeztetett Lord Howe-szigeti botsáska (Dryococelus australis)

Csak húsz-harminc Lord Howe-szigeti botsáska maradt a vadonban. Ezt az egyetlen törékeny populációt 2001-ben fedezték fel újra, miután a rovarokat nyolcvan éve kihaltnak hitték.

A kihalással dacolnak

Ezek a nyolcvan éve kihaltnak hitt, vadon élő Lord Howe-szigeti botsáskák (Dryococelus australis) jelenleg a Ball's Pyramid nevű, közel függőleges vulkanikus kiemelkedésén élnek. Ahogy azonban a szakemberek rámutattak,

a katasztrofális időjárási eseményekre és földcsuszamlásokra hajlamos terület nem éppen biztonságos hely egy kritikusan veszélyeztetett faj számára.

Itt csak egyetlen tápláléknövényfaj, a Melaleuca howeana található, amivel a növényevő botsáskák táplálkozhatnak. Ezeket a cserjéket azonban egy invazív szőlő fojtogatja, amelyet nem lehet teljesen eltávolítani, mivel gyökereivel a sziklákhoz tapad. Ezért a világ számos állatkertje azon dolgozik, hogy ezeket a nagy, röpképtelen rovarokat lehozza a metaforikus és szó szerinti sziklafalról.

A kritikusan veszélyeztetett Lord Howe-szigeti botsáska (Dryococelus australis) Forrás: Melbourne Zoo/AAP

Azzal, hogy vendégeinket közel hozzuk ehhez a ritka és ikonikus fajhoz, nagyszerű módja annak, hogy felhívjuk a figyelmet a világot uraló, kevésbé ismert állatokra

– magyarázta Paige Howorth, a San Diego-i állatkert entomológusa a ScienceAlert online tudományos portának. – A gerinctelenek oly sokféle módon, mint például beporzás, bomlás, ragadozók, vagy egyszerűen csak más állatok táplálékaként, teszik lehetővé az életet mindannyiunk számára.

A patkányok irtották ki őket

A Lord Howe-szigeti botsáskák egykor az Ausztrália keleti partjainál található Moreton-öbölbeli füge (Ficusmacrophylla) és a gyapjas teafa (Leptospermumlanigerum) ágain csoportosultak.
A vaskos, kézméretű botsáska azonban tökéletes tápláléknak bizonyult az 1918-as patkányinvázió során.

A hajótörést szenvedett rágcsálók ugyanis lakmároztak, szaporodtak és még tovább táplálkoztak a szigeten, míg végül egyetlen botsáska sem maradt.

A patkányok más őshonos fajokat is felfaltak, köztük öt madarat, két növényt és tizenkettő gerinctelen állatot.

Miután 1920 óta nem észlelték a rovart, így 1986-ban kihaltnak nyilvánították.

Ám a hegymászók rovarürüléket és bőrdarabokat találtak az 1960-as években, ami elárulta, hogy a rovarok titkos menedéket találtak a szigettől 23 kilométerre lévő vulkanikus tengeri halmon.
Ez a hihetetlen túlélési mutatvány (annak ellenére, hogy egy ilyen kietlen helyen kritikusan alacsony számban élnek) valószínűleg annak köszönhető, hogy a nőstények képesek magukat „klónozni" a parthenogenetikus szaporodás révén.

A kutatók haboztak, hogy a megmaradt populációt további veszélynek tegyék ki az egyedek eltávolításával, de 2003-ban egy mentőcsapat biztonságosan kihozott négy fekete botsáskát, hogy elkezdhessenek egy szaporítási programot.

A melbourne-i, a bristoli (ma már bezárt) és a San Diego-i állatkertek együttesen hoztak létre egy fogságban tartott populációt, amelynek egyedszáma ma már több ezerre tehető. Az állatkertek remélik, hogy a most virágzó populációkat felhasználják majd a rovarok visszatelepítéséhez a szigetre, amint azt biztonságosnak és patkánymentesnek ítélik.