Emberek a Holdon: olvasóink Kínára szavaztak

Vágólapra másolva!
A Change-1 jelű kínai Hold-szonda sikeresen tesztelte műszereit, és megkezdte a méréseket a Hold körüli pályáján. Egy korábbi szavazás eredménye szerint Kína fog először embert küldeni a Holdra a jövőben.
Vágólapra másolva!

A Change-1-ről, Kína első Hold-szondájáról korábbi cikkünkben részletesen beszámoltunk. Az űreszköz a tudományos célok mellett a távol-keleti ország technológiai potenciáljának látványos demonstrálására is indult idén október 24-én, és hajtóművének 22 perces fékezésével november 5-én állt a Hold körüli poláris pályára. Útvonalának alakját fokozatosan közelítette a körhöz, majd elérte végső, térképezési pályáját 200 km-el a felszín felett.

A Change-1 jelenleg 127 perc keringési idejű útvonalon halad a Hold körül. Az elmúlt napokan elvégzett sikeres tesztek nyomán november 19-én kezdte meg tudományos megfigyeléseit. A szonda tökéletes állapotban van, és a rendelkezésre álló üzemanyag mennyisége elméletileg lehetővé teszi, hogy az elsődlegesen tervezett egyéves időtartam után meghosszabbíthassák a programját.

Kína az elmúlt években több űrkutatási program során is látványosan mutatta be technológiai képességeit. A közeljövőre vonatkozó terveket tekintve ma már valamivel közlékenyebb az ország, mint az elmúlt években. Következő emberes űrrepülésének tervezett időpontja 2008 októbere. Ekkor a Shenzou-7 jelű űrhajóval három asztronauta kering majd a Föld körüli pályán, és ekkorra tervezik az első kínai űrséta végrehajtását is. Kína 2012-re tervez rovert juttatni a Hold felszínre, miközben negyedik rakétaindító állomását a Hainan-szigeten akarja felállítani. A tervek szerint 2017-ben mintát hoz kísérőnkről, később pedig az emberes expedíció lehetősége is felmerült.

Ki lép elsőként ismét a Holdra?

A kínai Hold-szonda startja kapcsán megkérdeztük olvasóinkat, hogy szerintük melyik országnak sikerül leghamarabb újra embert küldeni a Holdra? Az összesen 3816 szavazat százalékos megoszlása:

  • Kína 49,3 %
  • Amerikai Egyesült Államok 33,4 %
  • Európai országok közösen (ESA) 7,9 %
  • Oroszország 9,3 %

A távol-keleti térség űrkutatási híreihez kapcsolódóan érdemes megemlíteni, hogy nemrég Dél-Korea is bejelentette: Hold-szondát kíván indítani 2020 körül. A küldetést természetesen kisebb lépések előzik meg, köztük egy saját hordozórakéta kifejlesztése, amely 2017-ben lenne képes műholdat állítani bolygónk körüli pályára. Az országnak már van tapasztalata az űrszondák készítése és üzemeltetése terén, ugyanis eddig már 11 mesterséges holdat bocsátott fel - igaz, mindegyiket valemely más állam rakétájának segítségével. Jelenleg Oroszországgal közösen fejleszt egy kétfokozatú hordozórakétát, amely a tervek alapján jövőre fog repülni. Az itt szerzett tapasztalatok segítenek majd a saját hordozórakéta kifejlesztésében. A 2020-ra esedékes, kísérőnk körül keringő Hold-szonda után pedig 2025-ben egy dél-koreai leszállóegység is landolna a Holdon.