Idegenforgalmi kiállítás Nyíregyházán

Vágólapra másolva!
Hét ország 116 turizmussal foglalkozó vállalkozásának részvételével rendezik meg március 9.-11. között a XII. Vakáció Nemzetközi Idegenforgalmi, Utazási, Szabadidő Kiállítást és Vásárt a nyíregyházi sportcsarnokban - közölte Szabó Attila vásárigazgató.
Vágólapra másolva!

A magyar kiállítók mellett finnországi, lengyelországi, romániai, spanyolországi, szlovákiai és ukrajnai idegenforgalmi cégek vesznek részt a rendezvényen - mondta. Kiemelte: a nyírségi turisztikai vásár külföldi díszvendége Románia lesz, a Román Országos Turisztikai Hivatal szervezésében.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyével együttműködő romániai térségek közül bemutatkozik Hargita és Maros megye turisztikai egyesülete, illetve Nagybánya, Nagyvárad, Máramarossziget, Szatmárnémeti és Székelyudvarhely.

Az erdélyi idegenforgalmi vállalkozások a nyírségiekkel közösen, határon átnyúló programot kínálnak a kiállításon.

Szabó Attila elmondta: a belföldi díszvendég Sárospatak. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település tavaly a Kultúra Magyar Városa címet érdemelte ki, amellyel elismerték idegenforgalmi tevékenységét is.

A vásárigazgató szólt arról is, hogy a magyarországi régiók Tourinform irodái külön mutatkoznak be Nyíregyházán, s az idei évet az úgynevezett zöld turizmusnak szentelik, gazdag programot kínálva a természet kedvelőinek.

A kiállítók között önkormányzatok, civil szervezetek, idegenforgalmi egyesületek, illetve intézmények is lesznek.

A vásárt pénteken 13 órakor nyitják meg, s az első napon kísérőprogramként szakmai fórumot tartanak a turisztikai együttműködés nemzetközi lehetőségeiről. A három nap alatt kulturális program is várja az érdeklődőket, s a kiállítás vasárnap 18 órakor zárja majd kapuit a nyíregyházi sportcsarnokban.