Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Feltárták Délkelet-Ázsia legnagyobb műemlékét

Vágólapra másolva!
Vietnam elhagyott hegyes esőerdeiben régészek feltárták Délkelet-Ázsia legnagyobb kiterjedésű épített műemlékét, a Quang Ngai tartománytól dél felé húzódó nagy falat. A védelmi és kereskedelmi célokat szolgáló építményt még nem fedezték fel maguknak az utazási irodák, de a vietnami kormány a közeljövőben több pénzt fordít a maradványok állagmegóvására és az infrastruktúra fejlesztésére, így a turisták érkezése is várható.
Vágólapra másolva!

A Quang Ngai tartománytól délre húzódó nagy fal a régészek szerint 1819 környékén épült részben kőből, részben agyagból a vietnami parasztok és a hre kisebbséghez tartozó falvak összefogásával. Hasonlóan a nagy-britanniai Hadrianus-falhoz, a Quang Ngai-fal is egy korábban működő, de időközben használaton kívül került út mentén épült, és nem csak biztonsági célokat szolgált, hanem a kereskedelem is a fal mentén bonyolódott. A fal legnagyobb része ma is kitűnő állapotban van, magassága egyes helyeken eléri a 4 métert is.

A két nemzetiség nem mindig élt harmonikusan egymás mellett. Az ősi mandarin kereskedőút mentén sok katonai erődítmény is épült (ezek közül összesen 79 pontos helye ismert) mindkét népcsoport területén - írja a BBC.

Mostanáig a fal és Quang Ngai kívül esett a turisták útvonalán. A közelben történt a vietnami háború idején a hírhedt My Lai-i vérengzés, egyedül az ennek emléket állító múzeum vonzotta ide az érdeklődőket. A környék azóta is politikailag instabilnak számít, így időről időre megtiltják a turistáknak, hogy átutazzanak rajta. A fal feltárásáról szóló márciusi hivatalos bejelentés óta viszont egyre több egyéni utazó keresi fel a romokat.

Forrás: AFP

A régió természetesen messze áll még attól, hogy nagyobb számban tudja fogadni a külföldi vendégeket. Mindössze egyetlen négycsillagos szálloda található itt, éttermek sincsenek, és a vietnami utazási irodák sem szerveznek még ide kirándulásokat.

Az erre vetődő utazó ugyanakkor könnyen megtalálhatja a fal látogatható részeit, az országút mentén ugyanis a helyi hatóságok táblákat és jelzéseket helyeztek el a könnyebb megközelíthetőség kedvéért. Idén márciusban a vietnami kormány a nemzeti örökség részévé nyilvánította a Quang Ngai-falat. Ez azt jelenti, hogy fokozottan ügyel a romok épségének megőrzésére, több pénzt fordít a környék infrastrukturális fejlesztésére és várhatóan megindulhatnak a turistacsoportok is a fal maradványaihoz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről