Belgium
ÉLŐ
Szlovákia

Akár le is csúszdázhat erről az üvegkilátóról - képek

Sky Views Dubaj
Vágólapra másolva!
Dubajban minden a felhőkarcolókról és a panorámáról szól, nemrég pedig egy új kilátó megnyitása emelte még magasabb szintre ezt az élményt.
Vágólapra másolva!

Ha valaki Dubajba utazik, azt legalább részben a hihetetlen felhőkarcolók látványa miatt teszi. Itt van például a világ legmagasabb épülete a Burdzs Kalifa, amely 2010 óta a világ legmagasabb épületének számít 828 méteres magasságával – ez több mint 300 méterrel magasabb, mint a Taipei 101, amely rövid ideig a legmagasabb épület volt a világon, és Tajvan fővárosában található.

A Burdzs Kalifában több kilátó is van, a 124. a 125. és a 148. emeleten is (utóbbi a világon a legmagasabb).

Van egy lounge a 154. emeleten is, amely szintén a lemagasabb a maga nemében, hiszen ott 585 méter magasan lehet kikapcsolódni. Az ilyen „legek” persze vonzzák a turistákat, és éppen ez okozza a Burdzs Kalifa hátrányát: nagyon zsúfolt és persze emiatt drága is. És még egy dologgal kell megbékélni annak, aki oda látogat: onnan biztosan nem fogja látni a Dubaj látképét meghatározó, ikonikus épületet magát.

A Sky Views Dubai ebből a szempontból talán egy fokkal jobb választás, hiszen az ikonikus ikertornyokkal épült Address Sky View hotel 52. és 53. szintjén kapott helyet, amely bár alacsonyabban van, de onnan természetesen a Burdzs Kalifa is látható. A belépődíj itt jóval olcsóbb, mint a világ legmagasabb épületben, de sorban állásra azért itt is számítania kell annak, aki előre megvásárolt belépőjegy nélkül látogat el ide. 

Cserébe a kilátó egyszerre három különleges élményt is kínál.

Egyrészt 219,5 méteres magasságban át lehet sétálni az egyik toronyból a másikba egy 46 méter hosszú üvegpadlós hídon. Másrészt ki lehet próbálni a tobogánt, amellyel egy szintén üvegpadlós lejtőn lehet lecsúszni az 53 emeltről az 52. emeletre. Akinek pedig ez sem elég, az az épület szélére kilépve lóghat a szédítő magasságban, persze egy biztosítókötél segítségével. Bármelyiket próbálja is ki az odalátogató turista, olyan képeket és videókat készíthet, amelyektől a barátoknak és ismerősöknek leesik majd az álla.

Kattintson az alábbi képre, és nézze meg galériánkat a különleges kilátóról!

Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj
Sky Views Dubaj

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről