Kovács Kálmán: több tízezer új netező jövőre

Vágólapra másolva!
Csütörtök délután Kovács Kálmán informatikai miniszter járt az [origo] Társalgójában. A miniszter beszélgetőpartnerei leginkább az internetezés költségeinek kérdéseiről és az állami támogatási elképzeléseiről faggatták a politikust.
Vágólapra másolva!

Fotó: Varga Ferenc [origo]Kovács Kálmán: Köszöntök mindenkit az [origo]-n, várom a kérdéseiket!

"Az akadémikusok sem maradnak ki"

Az előző kormányzat információs társadalom stratégiáját a gazdasági szereplők kizárásával tisztán társadalomtudósok, akadémikusok segítségével írták. Az új NITS készítésében épp az IT gazdaság szereplői vesznek részt. Mi ennek az üzenete? (JaB-En)

Kovács Kálmán: Egyrészt az üzenete az, hogy a politika és a gazdaság valahol azonos általános célokért küzd, az emberek életminőségének javításáért, gazdagodásáért, hiszen a befektető akkor lesz nyereséges, ha van fizetőképes lakosság, fogyasztó. A politika is ugyanekkor sikeres, közös a cél, tehát érdemes összehangolnunk a stratégiát, de azért az akadémikusok se maradnak ki, az informatikai minisztériumban pl. Csepeli György szociológus lett a politikai államtitkár.

Mi a véleménye a hazai e-learning megoldásokról? Elképzelhetőnek tartja, hogy Magyarország az elsők közé kerüljön a nemzetközi e-learning versenyben? Ha igen, milyen kormányzati támogatással? (JaB-En)

Kovács Kálmán: Egyelőre a hazai távoktatás és e-learning elmarad mennyiségi mutatóiban az európai átlagtól, sőt a csatlakozni kívánó országok között is sereghajtók vagyunk. Ugyanakkor a kormány, az oktatási minisztérium, az IHM és a foglalkoztatáspolitikai minisztérium közös akcióival, tartalomfejlesztéssel, eszközjuttatással jelentős változásokat akar. A most benyújtott adómódosítás szerint pl. a távoktatásban résztvevők évi 60 ezer forintot az adójukból leírhatnának.

Tervezik-e az e-kormanyzat.hu fejlesztését, a netes ügyintézés, információszolgáltatás bővítését? (donatella)

Kovács Kálmán: Igen, a kormánynak élen kell járnia a szolgáltatások elektronizálásában, az elektronikus ügyintézésben.

Lát-e lehetőséget valamely kormányzati program (Neumann-év, Informatikai keretprogram...) vagy állami kutatóintézet keretében támogatást, helyet adni szabadszoftver fejlesztéséhez, melynek jelentősége igen szerteágazó lenne. (Andrisi)

Kovács Kálmán: A magyar gazdaság modernizálásának egyik alapvető gondja, hogy hiányoznak a kockázati tőkealapok, amelyekből bizonytalan kimenetelű, de siker esetén igen sok hasznot hozó próbálkozásokat lehetne finanszírozni. Ennek a következménye, hogy Magyarország az innovációra való hajlandóságban az országok sorrendjében Sri Lankával van azonos helyen.

Többezer félbemaradt pályázat

A pedagógusoknak a pályázati számítógéphez ingyenes internet-hozzáférést ígért az IKB. A Miniszterelnöki Hivatal számán (06-40-200-195) ma is azt a tájékoztatást kaptam, hogy levelet küldenek a pedagógusoknak az ingyenes internethasználatról. Kérdéseim: Helytálló-e ez az információ? Miért ilyen hosszadalmas az ügyintézés? Köszönöm. (tanita2)

Fotó: Varga Ferenc [origo]Kovács Kálmán: Kezdjük az elején. A februárban megkötött szerződések szerint áprilisban már biztosította volna az akkori kormány a pedagógusoknak az ingyenes internet-hozzáférést, mi azonban semmi nyomát nem talaltuk az IKB-nál a feladat megoldásának. Így májusban kellett nekiállnunk ennek a szakmailag igencsak bonyolult feladatnak, hiszen a 30500 pedagógus és közalkalmazott kiválasztásánal semmilyen figyelmet nem fordítottak arra, hogy az internet biztosításának elemi feltételei, pl. az adott települesen adottak-e. Gondolok itt arra, hogy van-e egyáltalán telefonos kapcsolata a településnek, tanárnak. Így a kérdést nekünk kellett megoldanunk. Jó hírem van: néhány napon belül valóban kiértesítést kapnak az érintettek, hogy milyen ütemezésben fogjuk számukra biztosítani az internet-hozzáférést és használatot. Az év végéig több mint 10 ezer pedagógust kapcsolunk be, februárra pedig szeretnénk befejezni mind a 30500-at.

Azt kérdezném meg, hogy miért büntetik azokat, akiknek a körzeteben nincs ADSL. (driszee)

Kovács Kálmán: Nem kívánjuk büntetni azokat, sőt az Internetet mindenkinek program keretében első lépésünkkel országszerte azonos tarifával, az ADSL-kapcsolattal nem rendelkező állampolgárok internetezését tamogattuk.

Én a mindenkinek idején 8500 forintért internetezhettem, ma sokkal kevesebbet netezek havi 20 ezerért. (driszee)

Kovács_Kálmán: A mindenkinek csomag megszűnése valóban pótolhatatlan azok számára, akik úgy nevezett heavy userek, de csak vezetékes kapcsolatuk van. A tavaly elfogadott jogszabály alapján azonban a Matáv jogos, bár egyáltalán nem barátságos lépésként egyoldalúan megszüntette az időkorlátozás nélküli használatot. Erre kényszeríteni már egyébként semmilyen módon nem tudjuk a szolgáltatót, hiszen a betárcsázós időkorlát nélküli használat nem EU-konform, így jogi értelemben nem tudunk visszafelé lépni. E helyett szorgalmazzuk a Matávnál és támogatjuk a kisszolgáltatóknál az ADSL-bővítést, illetve a most beterjesztett adócsomagban 50 százalékos adókedvezményt adunk a szélessávú kábeles hálózat bővítésére. A Matáv ígérete szerint ez év végéig összesen 49 városban lesz lehetőség ADSL-re.