Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

agglomeráció
A városokat (elsősorban a nagyvárosokat) övező, magukkal a városokkal közvetlenebbül együtt élő, velük szorosabb közlekedési, információs stb. kapcsolatokat ápoló térségek összefoglaló elnevezése.

építészet; architektúra
Egyfelől az embernek (emberiségnek) az az aktivitása, amellyel az életének viteléhez (lakozásához, munkájához) szükséges helyeket kijelölő térbeli-anyagi létesítményeket hoz létre; másfelől e létesítmények általános - egyszerre tudományos, technikai és művészi értelemben vett - megnevezése. Az architektúra elnevezés a görög archi- (ősi) és techné (kézműves képesség) szavakból ered, és a szépet, jót és igazat teremtő kreativitást fejezi ki.

holisztika
A görög holosz (a. m. egész, teljes) szóból származtatható szemlélet, amely a személyek és dolgok vizsgálatánál az egészet többnek tekinti, mint részeinek és aspektusainak egymásmellettiségét.

környezet
Az egyes embert, emberi közösséget körülvevő olyan szellemi-fizikai értelemben is vett térség, amelynek nagyságrendjét gondolkodásunk sűríti vagy tágítja, illetve bontja szét természeti, társadalmi és művi (épített) környezetre.

orientáció
Az embernek az a mélyen gyökerező, egyszerre ösztönös és racionális sajátossága, amellyel otthonában, saját településén, városában, hazájában és a világban kiismeri magát. Az ember fizikai-materiális orientációját a külvilág egyes tárgyai, spirituális orientációját jelképes erejű (bár valós) helyek ( pl. Róma, Jeruzsálem, Mekka stb.) segítik elő.

ökológia
Tudományos irányzat, amely kialakulásakor, a 19. század végén a növényi és állati társulások vizsgálatában a térbeliséget hangsúlyozta. Az 1950-es évek óta humán-ökológiaként, illetve szocioökológiaként a szociológia egyik ágazatává fejlődött. A természetvédő mozgalmak - a fogalom tartalmát tovább tágítva - a természetes növényi és állatvilág megőrzésének programját, illetve az ezt célzó szemléletmódot és irányzatot jelölik vele.

prognózis
Az ismeretszerzésnek az a fajtája, amely a legkülönfélébb jövőbeli állapotok tér-idő-koordinátáit és milyenségét kívánja a tudomány mindenkori szintjén megállapítani.

régió
Kisebb és nagyobb településeknek - városoknak és a köztes térségeknek - olyan nagyléptékű együttese, amelyet valamilyen gazdasági, politikai, esetleg demográfiai vagy földrajzi szempontból homogénnek tekinthetünk. Regionalizmusnak a régiók komplex problematikáját, a régióknak a társadalomban betöltött szerepét hangsúlyozó mozgalmat, illetve tudományos irányzatot nevezik.

tervezés
Az egyes embernek vagy bizonyos célokra orientálódó embercsoportoknak olyan szándékai és tevékenységei, amellyel egy-egy adott helyzetben (tárgyban, ügyben stb.) általában egyénileg vagy társadalmilag hasznos változást kívánnak elérni. A legtöbb nyugati nyelvben eltérő kifejezésekkel jelölik az építészeti (design, Entwurf), a gazdasági (plan) és a fejlesztésekkel összefüggő (project) tervezést.

urbanisztika
Az emberi településekkel, főleg a városokkal foglalkozó tudományos tématerület, amely megközelítéseiben egyaránt tekintetbe vesz tudományos, technikai és művészi szempontokat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről