Egy versenyző szerint óriási csalás történt a Next Top Model Hungary előző adásában

Vágólapra másolva!
Egyre nagyobb a nyomás a Next Top Model Hungary versenyzőin, ami miatt folyamatos a feszültség és a veszekedés a lányok közt. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a múlt héten a meztelenséget nem vállaló Papp Gabi és Hawa a zsűri döntése szerint folytathatták a versenyt.
Vágólapra másolva!

A Next Top Model Hungary következő adásában a még versenyben maradt lányok Ausztriába utaznak, ahol hatalmas hóban, mínusz 10 fokban kell bizonyítaniuk tehetségüket, rátermettségüket. De még a gyönyörű környezet, és az új, izgalmas feladat sem tudja elvonni a figyelmüket a múlt héten történtekről. Mert a többség szerint az, hogy ketten nem estek ki annak ellenére, hogy nem vállalták a meztelen fotózást, velük szemben nem fair. 

Az egyik legmegosztóbb szereplő, Gabi egyértelműen kijelentette, hogy ő a hosszas pályafutása alatt sosem vállalt aktfotózást, mivel a meztelenkedés sosem fért bele neki, és ezután sem fog meztelenül pózolni. A feladatot annak ellenére sem vállalta, hogy a fotókon takarhatta volna magát, nem kellett volna mindenét megmutatni a kamerák előtt. Hasonló döntésre jutott Hawa is, aki kikötötte, hogy bugyi és melltapasz nélkül nem szeretne kamera elé állni, mert tudja, hogy biztosan megbánná a későbbiekben, ha most ilyen jellegű képekre igent mondana.

A lányok döntése megosztotta a zsűrit és meg is nehezítette számukra az értékelést, nehezen kezelték a kialakult helyzetet. Végül a nap végén Hawa és Gabi versenyben maradhattak, ez pedig nem tetszett minden lánynak.

Az egyik versenyző nagyon kiakadt a történtek miatt

"Mi, akik vállaltuk a meztelen fotózást, mind azt gondoljuk, hogy nem fair az, hogy folytathatták a versenyt" – mondta a Borsnak a végső győzelemre nagy esélyes Czibolya Niki. 

"Az lett volna fair, ha kiesnek. Rajtam látszik a műsor kezdete óta, hogy egy nyugodt, mindent alaposan megvizsgáló ember vagyok. Mindig igyekszem objektívan nézni a dolgokat, ebben az esetben is. És azért az a véleményem, hogy ez nem fair, mert ez egy verseny, ahol feladatok vannak és akkor győzöl, ha jól teljesíted a feladatot.

 Nekem sem volt tervben, hogy meztelenül pózoljak, de mivel az az álmom, hogy nyerjek, úgy fogtam fel, hogy ez is közelebb visz hozzá. 

Arról nem beszélve, hogy így újra ledöntöttem egy falat, újra kiléphettem a komfortzónámból, ráadásul mindenkiről gyönyörű, sejtelmes aktképek készültek!" - magyarázta a lapnak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!