Hatalmas űrhajódarab zuhant egy farmra

Vágólapra másolva!
Feltételezhetően a SpaceX egyik űrszondájának egy elszenesedett darabja zuhanhatott egy kanadai farmra. A farmer azonban, aki megtalálta, egyáltalán nem aggódik a történtek miatt, az "égből jött áldást" szeretné eladni, majd a bevételt jótékonysági célra fordítaná.
Vágólapra másolva!

Alig egy hónappal azután, hogy a NASA elismerte: a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) származó űrszemét egy floridai otthonba csapódott be, egy hatalmas törmelékdarab egy kanadai farmon kötött ki. Saskatchewan tartományban egy 40 kilós, elszenesedett fémdarabot fedezett fel egy farmer a földjén, és rögtön azt gyanította, hogy űrtörmelékről van szó – jelentette a CBC. 

Csillagászok szerint az elszenesedett törmelék egy SpaceX Dragon űrszonda Földre való februári visszatérésével hozhazó összefüggésbe. 

Az űrjármű február 7-én vált le az ISS-ről a Csendes-óceán felett, Ecuadortól nyugatra, és a floridai Daytona partjainál érte el a Földet február 9-én az általa szállított űrhajós legénységgel.

Az űrszonda egy újrafelhasználható személyzeti kapszulából és egy lebomló törzsmodulból áll, amelyet a Dragon földi légkörbe való visszatérése előtt leválasztanak a szondáról és hagyják, hogy magától térjen vissza a Föld légkörébe. Az Axiom-3 küldetés legénységének februári visszatérése előtt leválasztott modul - vagy annak egy darabja - lehet az, ami a kanadai farmon landolt.

A qz.com szerint nem ez volt az első eset egyébként, hogy a feltételezések szerint az amerikai űripari vállalkozástól származó törmelék lakott helyen zuhant le. 2022 júliusában egy másik elszenesedett fémdarab ausztráliai mezőgazdasági területeken kötött ki, és ebben az esetben is arra gyanakodtak, hogy a SpaceX Dragon törzsmoduljából származott.

image

 

Ahogy az űripar egyre növekszik, úgy nő annak a kockázata is, hogy űrhajódarabok zuhannak a Föld felszínére.

Az Európai Űrügynökség (ESA) szerint évente átlagosan 200-400 ember által épített objektum kerül vissza a Föld légkörébe.

Április elején, amikor a NASA elismerte, hogy az ISS-ről 2021 márciusában kidobott régi akkumulátorokat tartalmazó raklap egy darabja becsapódott egy floridai otthonba, az űrügynökség lefoglalta a henger alakú darabot elemzés céljából. Az azonban egyelőre nem ismert, hogy a SpaceX is megteszi-e ugyanezt, tartva az esetleges felelősségre vonástól. Úgy tűnik, Barry Sawchuk kanadai farmer azonban egyáltalán nem foglalkozik ezzel. Számára az a legfontosabb, hogy el tudja adni a földjére hullott űrszemét-darabot, és a bevétel egy részéből egy jégkorongpálya építését támogathassa Saskatchewanban.