Ifj. Lomnici Zoltán: „A pedofíliával gyanúsíthatók személyiségi jogai nem előzhetik meg az áldozatok jogait”

Child abuse concept. Mistreated little girl seating on the floor and scared of adult.

Az utóbbi hetekben nagy port kavartak a pedofíliával, diákok zaklatásával gyanúsított iskolai dolgozókról szóló hírek. Az egyik feltételezhető elkövetőről, B. Zsoltról, bár még dicsekedett is tetteivel internetes csatornáin, szóló híreket szerkesztőknek azonban igencsak figyelniük kell arra, milyen jelzőkkel illetik. Nevén nevezhető-e egy gyerekeket szexuálisan zaklató, vagy az óvatosság azt jelentené, hogy a pedofíliával gyanúsíthatók személyiségi jogai megelőzik a „felháborodás jogát”? Vajon milyen irányba szigorodhat a gyermekvédelmi törvény? Elképzelhető-e Magyarországon a halálbüntetés bevezetése?

888: Elnézve a híreket úgy tűnik, hogy a pedofíliával gyanúsíthatók személyiségi jogai mintha megelőznék a „felháborodás jogát”, nem is beszélve az áldozatok jogairól. Ön hogyan látja ezt?

Ifj. Lomnici Zoltán: Ismeretes, hogy a nemzetközi tudományos világ meghatározó része – gondolva többek között az Amerikai Pszichiátriai Társaságra vagy a WHO-ra – betegségként regisztrálta a pedofíliát, hivatkozva arra, hogy nem minden pedofil enged teret e vágyainak. Nagyon fontos elhatárolni, hogy jelenleg – és a magyar Büntető Törvénykönyv egyaránt – a cselekményt, és nem a cselekménnyé nem formálódott belső gondolatokat rendeli büntetni (ellentétben George Orwell 1984 című politikai regényében foglaltakkal). Másrészt, az embert megillető korlátozhatatlan személyiségi jogok mindenkit egyenlően megilletnek, vagyis a pedofíliával gyanúsíthatók személyiségi jogai nem előzhetik meg az áldozatok jogait, figyelemmel természetesen az ártatlanság általános büntetőjogi vélelmére. Harmadrészt a felháborodás csupán egy érzelem és nem az emberi lét elidegeníthetetlen része, felháborodás nélkül vagy kevés felháborodással önuralom gyakorlása útján lehet élni, de fogalmazhatunk úgy is, hogy valaki a felháborodásának büntető vagy polgári jogi igény előterjesztésével tud eleget tenni, itt is figyelemmel a jogszabályok által rögzített jogalapokra.

Ezen kérdésbe foglalt gondolatiságot semmiképpen sem tudom arányosnak, de még méltányosnak sem tekinteni: az ártatlanság általános büntetőjogi védelmén túl, megalapozatlanul döntik a mérleg nyelvét az elkövetők védelme felé, a védekezésre, és a megfelelő fellépésre kevésbé alkalmas és a társadalom többi részéhez képest jóval nagyobb mértékben kiszolgáltatott gyermekek kárára.”

A jelenkori világban számos olyan törekvésnek lehetünk szemtanúi, amelyek jogosnak vélt szexuális igények legalizálását – vagy esetleges dekriminalizálását – helyezik előtérbe az ezzel ellentétes álláspontot elfoglaló többség nagymértékű rovására, vagyis ezáltal és egyben ennek ellensúlyozására soha nem látott igény keletkezett arra, hogy az ezen igényekkel célzott társadalmi csoportok a jelenbeli és jövőbeni biztonságuk érdekében – itt különösképpen gondolva a gyermekekre – megfelelő védelmet élvezzenek. A büntetőjog általános hatályával találkozó személyeket egy ideig védi az ártatlanság védelme, valamint a kétséget kizáró bizonyítás kötelezettsége, de célzott és kifejezett jogalkotói tevékenység nélkül a gyermekeink védtelenek maradhatnak, ezért is érkezett el az idő a gyermekvédelmi jogszabályok úgynevezett „megerősítésére”.

Továbbá alapvetésnek gondolom, hogy a szülőknek minden hasonló esetben joguk van tájékozódni a gyermekeik környezetében történő eseményekről, így – az oktatási és nevelési intézmények vezetőinek tájékoztatásán és a jogalkotó preventív törekvésén túl – a médiának is fontos szerepe van a köznyilvánosság tájékoztatásában és azon társadalmi igény kielégítésében, miszerint a gyermekek a lehető legjobban védve vannak az elítélendő vágyak megvalósulása ellen. Ahogyan az Alaptörvény XV. cikke is fogalmaz: „Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket”.

Ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője Forrás: Századvég

888: Napirenden van a gyermekvédelmi törvény szigorítása. Ön szerint milyen irányba szigorítják majd, illetve milyen irányba kellene szigorítani?

Ifj. Lomnici Zoltán: Magyarországon az intézményes gyermekvédelem bevezetésére az ún. Széll Kálmán-féle törvények, az 1901-ben meghozott (8. és 21.) törvénycikkek hatályba lépésével került sor. Ezt követően majdnem kilencven év után az ENSZ 1989. november 20-án, New Yorkban fogadta el a Gyermek Jogairól szóló Egyezményt, amelyet Magyarország 1991-ben hirdetett ki. A jelenleg is hatályban lévő gyermekvédelmi törvényünket 1997-ben fogadták el, de az igény a gyermekek védelmének növelésére azóta sem csökkent.

A társadalom ingerküszöbét alapjaiban érintő ügyekben mindig azt a célt indokolt szolgálni, amely a társadalom legnagyobb részének megelégedésére szolgál, vagyis – ahogyan már a nemzeti konzultációk is alátámasztották – a gyermekek védelmét kell még jobban biztosítani.

A jogrendszerben több eszköz is a jogalkotó rendelkezésére áll, köztük a prevenciót szolgálhatja a gyermekekkel foglalkozó szakmákba (például pedagógus, tanár, gyám, nevelő, gondozó) való belépés és bennmaradás gyermekvédelmi és gyámügyi szabályainak szigorítása, gyermekjogi képviselők számának növelése, a büntetőjogon belül a büntetési tétel emelése, a bizonyíthatóság megkönnyítése érdekében a bizonyítandó magatartások tényállási elemeinek részletes definiálása, vagy a már létező definíció (például hatalmi vagy befolyási viszony) bővítése, a gyermekek részére – akár köznevelési, akár alapfokú intézményben – kötelezően tartandó tájékoztató órák, előadások és beszélgetések tartása annak vonatkozásában, hogy – az eddigi drogprevenciós, valamint a minimális KRESZ-oktatásokon túl – mely törvényes eszközök szolgálják az egészséges szexuális fejlődésüket, és mely tevékenységet sértik azt.”

Annyiban egyet tudok érteni azon globalista és külföldről hozzánk folyamatosan betörni szándékozó igénnyel, hogy a gyermekeket oktatni kell, csupán annyi eltéréssel, hogy a gyermekek egészséges szexuális fejlődését biztosítani hivatott oktatással, nem annak erodálásával. A jogszabályok szigorítása tehát több területre is kiterjedhet, a jogalkotó kezében számos szigorítási lehetőség áll, a jelenlegi kormány szándéka pedig világos; „Magyarországon kell lennie a legszigorúbb gyermekvédelmi törvénynek”.

888: A kommentszekciót olvasva úgy tűnik, hogy lenne igény a halálbüntetésre, de uniós tagállam vagyunk – tehát itt nem lehet. Mit gondol erről?

Ifj. Lomnici Zoltán: A kommentelők felháborodása jogos lehet, és sokunkat is mélyen érintettek az elmúlt hetek történései, azonban azt is be kell látnunk, hogy a halálbüntetés eltörlése többek között az uniós tagságunk feltételrendszerének részét képzi. 1988-ban hajtották végre az utolsó halálbüntetést hazánkban, amikor Vadász Ernőt – előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatti büntetésként – felakasztották. Két évvel később, 1990-ben az Alkotmánybíróság a 23/1990. (X.31.) határozatában kimondta a halálbüntetés alkotmányellenességét, amelynek következményeként a halálbüntetést Magyarországon eltörölték.

Indokolásában az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az élethez való jog minden mást megelőző érték, korlátozhatatlan és oszthatatlan alapjog, minden további alapjog forrása. Az Alkotmánybíróság okfejtésében arra is kitért, hogy az élethez való jog szoros összefüggésben áll az emberi méltósággal, ami a jogrendszer egészét átható, szintén oszthatatlan és korlátozhatatlan alapjog. Magyarország a 2004-es uniós csatlakozással belépett az Európai Unióról szóló szerződést aláíró államok sorába, így elfogadta az abban foglalt elveket és szabályokat, továbbá a csatlakozás feltételeit megfogalmazó koppenhágai kritériumok is rögzítik a politikai feltételek között az emberi és kisebbségi jogok érvényesülését. Hazánk emellett csatlakozott az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez is. amely – a hozzá csatolt Hatodik Kiegészítő Jegyzőkönyvvel – akként fogalmaz, hogy a halálbüntetést el kell törölni, és senkit sem lehet halálbüntetésre ítélni, sem kivégezni.

Mindennek alapján Magyarországon fenntarthatatlan is lenne a halálbüntetés alkalmazása, nem lehet számítani a halálbüntetés újbóli bevezetésére.”