Yoko Ono kiáll Heather Mills mellett

Vágólapra másolva!
Yoko Ono, John Lennon özvegye felszólalt Heather Mills érdekében, ő ugyanis nagyon jól tudja, mi mindent kell kiállnia egy Beatles-tag feleségének.
Vágólapra másolva!

Yoko Ono, John Lennon özvegye védelmébe vette Sir Paul McCartney feleségét, Heather Millst, akinek válásáról, és a házasságát megelőző, botrányos életéről rengeteget cikkezett a sajtó. "Pontosan tudom, mit érezhet most. Nálam jobban talán senki sem tudja" - nyilatkozta a 73 éves művész - "Ha a Beatles egyik tagjának vagy a felesége, akkor a sajtó folyamatosan belepofátlankodik az életedbe, és megnehezítik a dolgodat. A válás nemcsak Paulnak lehet nehéz időszak, hanem Heathernek is, erről pedig hajlamosak megfeledkezni az emberek. Láttam őket együtt, tudom, hogy mennyire szerették egymást, és nagyon sajnálom azt, hogy mégsem működött kettőjük között a dolog."

Ono azt is elmondta, hogy közel sincs meg közte és McCartney között az az ellenségeskedés, amit a média állít: "Azt mondják, hogy nem is beszélünk egymással, és még mindig évtizedekkel ezelőtt történt dolgok miatt veszekszünk, de ez egyáltalán nem igaz. Bár a múltban voltak közöttünk ellentétek, de ezeken sikerült túllépnünk, és most jó barátok vagyunk. Gyakran találkozunk és beszélünk telefonon, amikor pedig hallottam Paul és Heather válásáról, azonnal felhívtam őket, hogy miben tudnék segíteni." Lennon özvegye mellett a Beatles egykori dobosa, Ringo Starr is biztosította a támogatásáról McCartney-t, egy interjúban egyértelműen kijelentette, hogy barátja "bármikor felhívhatja, ha szüksége van arra, hogy beszélgessen valakivel".

Mindeközben Heather Mills a kislánya és a saját életéért retteg: az egykori modell attól fél ugyanis, hogy ugyanúgy megtámadják őket az elvakult rajongók, mint John Lennont és George Harrissont. "Az emberek mindenhová követnek engem" - mondta el az egykori modell egy interjúban. "Nem mehetek oda mindenkihez, hogy elküldjem. Inkább bizonyítékokat gyűjtök: videokamerával felvettem azokat az embereket, akik sűrűn ólálkodnak a házam körül." Mills barátai szerint azonban Heather csak képzeleg, és megpróbálja magára felhívni a figyelmet. "Nem valószínű, hogy bárki is bántani akarná őket. Heather túlaggódja a dolgot" - mondta egyikük.

A Beatles egykori tagjának, McCartney-nak és feleségének, a harcos környezetvédő, Heather Millsnek néhány hónapja kezdődött el a válása, de azóta is állandó témát szolgáltatnak a bulvármédiának. Először a vagyon megosztásáról, és a pár kétéves lányának, Beatrice-nek az elhelyezéséről folytak a találgatások, Sir Paul ugyanis egy jókora összeget ajánlott fel Heathernek azért, ha peren kívül megegyeznek arról, hogy a kislány McCartney-nál marad. Később pedig kiderült, hogy Mills pornográf képeken szerepelt, és pénzért feküdt le férfiakkal. Mills természetesen mindent tagad, és igazát kész a bíróság előtt is megvédeni.