Millió dolláros képek Anna Nicole esküvőjéről

Vágólapra másolva!
Majd' egymillió dollárt fizetett egy amerikai magazin Anna Nicole Smith bahamai esküvői képeiért. A volt Playboy modell állítása szerint jótékony célokra használja fel az összeget.
Vágólapra másolva!

Közel egymillió dollárt fizetett a People amerikai bulvármagazin azokért az exkluzív fotókért, amelyek Anna Nicole Smith egykori fotómodell esküvőjén készültek. Bár a lap nem árult el információkat arról, hogyan jutott hozzá a képekhez, bennfentesek tudni vélik: maga Smith tett nekik ajánlatot - ugyanúgy, mint azokkal a képekkel, amelyek őt, a fiát és az újszülött lányát ábrázolják.

Anna Nicole Smith - aki az utóbbi időszakban azzal került be az újságokba azzal, hogy hirtelen és rejtélyes módon meghalt a húszéves fia, Daniel - állítólag 650 ezer dollárt kapott a képekért, amelyek fia életének utolsó napján készültek. A modell később azt mondta, fia temetésére, és az emlékére létrehozott alapítvány finanszírozására kívánja felhasználni az összeget.

Anna Nicole Smith amerikai fotómodell alig néhány héttel azután ment hozzá az ügyvédjéhez, Howard K. Sternhez, hogy 20 éves fia, Daniel meghalt egy bahamai kórházszobában. Az esküvőre két nappal egy élő televíziós interjú után került sor, ahol Stern bevallotta: ő az apja Anna Nicole háromhetes kislányának, Danilynn Hope-nak.

Forrás: People.com


A pletykák szerint Smith azért ment hozzá az ügyvédjéhez, hogy ne lehessen tőlük elvenni a gyereket - a bahamai családjogi törvények szerint ha az anya házastársa nyíltan elismeri az apaságot, a bíróság is őt tekintik az apának. A modell és Stern azt állítja, nem is volt "igazi" az esküvőjük, csupán egy "nagyon mély elkötelezettségi fogadalmat" tettek egymásnak.

Forrás: People.com


Forrás: People.com


Forrás: People.com


Birkhead a legutóbbi hírek szerint bírósághoz fordul, hogy DNS-teszttel állapítsák meg azt, hogy ki a valódi apja a kisbabának. "Azt akarjuk, hogy a gyereket azonnal hozzák vissza az Egyesült Államokba" - nyilatkozta Birkhead ügyvédje, Debra Opri. - "Larry mindent megtesz azért, hogy neki ítélje a bíróság a lányát. Ez elsősorban Danilynn érdeke."