Egyre drágább a tej

laktózmentes tej naszálytej vác
Vágólapra másolva!
Decemberben tovább nőtt a tej ára, amely most már 88,65 forint kilónként. Ez novemberhez képest 6%-os emelkedést jelent, egy évvel ezelőtthöz képest 13%-ost. Ezzel a termelők többsége elérte a fedezeti pontot – írta az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adataira hivatkozva a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Az AKI azt is jelezte, hogy a nyers tej kiviteli ára a belpiaci árnál még mindig 18 százalékkal magasabb, 104,67 forint, de 2016 áprilisa óta először csökkent az előző havihoz viszonyítva. A 2015. decemberihez képest viszont még mindig 31 százalékkal magasabb. A belpiaci konszolidáció jele ugyanakkor, hogy a kivitel mennyisége is éppen ilyen arányban csökkent az egy évvel korábbihoz képest – tették hozzá.

Forrás: Zirig Árpád

A lap az AKI adataira hivatkozva azt írja, az áremelkedés végigfutott a termékpályán: a trappista sajt feldolgozói értékesítési ára 19 százalékkal, a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos friss fejé pedig 10 százalékkal nőtt decemberben az előző év utolsó hónapjában mérthez képest. Ugyanakkor a fogyasztókhoz mérsékeltebb áremelkedés jutott el, a KSH adatai szerint a trappista bolti ára 6, a 2,8 százalékos friss tejé pedig 1 százalékkal nőtt – írták.