Térviszony - Mercedes-Benz Viano 2.2 CDI L Ambiente

Mi az igazi luxus egy autóban? A faberakás és a bőrkárpit? A csend és a sima rugózás? Az erő és a presztízs? Ezek is - és még valami. A tágas férőhely. Ez az, amiben a Viano veri a Maybachot. Térviszonyai felülmúlhatatlanok, tériszonyos ember ne is nézzen körül benne, mert megszédül.

Bútortologatás

A Viano egyik legnagyobb értéke a variálható berendezés. A hátsó üléseket 25 milliméteres lépésekkel lehet előrébb-hátrább rakni a poggyászrögzítésre is szolgáló padlósíneken, továbbá megtehetjük, hogy a második sori háromszemélyes padot menetiránynak háttal fordítjuk, hogy társalgó alakuljon ki. Az egyedi biztonsági övvel ellátott karosszékek támláját előredöntve asztalkát kapunk. Ha egyet vagy többet összehajtva előrebuktatunk, növekszik a poggyásztartó. De akár ki is vehetjük őket, a néhány kallantyú kezelésével járó művelet eléggé egyszerű, s az ülés súlya sem túlzott. Ebben az esetben a hét ülés mögött maradó 430 literről bő négy és fél köbméterre tágul a raktér. Elképesztő, hogy mi mindent lehet bepakolni, és ezt nyugodtan ki is használhatjuk, hiszen a kocsi teherbírása kétszerese egy személyautóénak, kilenc mázsa! Ráadásul ott a teljes hosszúságú tetősín, no meg a kéttonnás utánfutó vontatásának lehetősége. Hogy maximális terheléssel se világítson az égbe a fényszóró, illetve hogy mindig kellemes legyen az autó viselkedése, arról szintszabályozós hátsó légrugózás gondoskodik.

Erő, átvitel

Öt tonna mozgatásához már jókora teljesítmény szükségeltetik, de ebben szerencsére nincs hiány. A 2,2 literes, közös nyomócsöves dízel 150 lóereje és nagyon széles sávban kifejtett nyomatéka ha nem is viharos, de húzós gyorsítást és emelkedőn is tisztességes sebességet tesz lehetővé. Nagyon jól illik a motorhoz az ötfokozatú, automatikus váltómű, amely szinte észrevehetetlenül végzi feladatát. Autópályán csak megpöccintjük a sebességrögzítő karját, s minden tekintetben első osztályon utazunk. Csak egyvalami nem tetszett: nagy gázadáskor a kocsi jellegéhez nem illően felerősödik a motorzúgás, egy kissé nyers hangfekvéssel. Nos, ez is Vito-örökség... Ezt azonban tüstént megbocsátjuk, amikor kiderül, hogy átlagosan mindössze 12 litert fogyaszt a hatalmas jármű, de országúton jóval kevesebbet, így csaknem ezer kilométert is elmehet egy tankolással.

Fény és árny

A Viano árnyoldalaival könnyű végezni, kevés van neki. Nagy a jármű, városban mozogni, parkolni, garázsba beállni nem könnyű vele, noha fordulóköre a méretekhez képest eléggé kicsi. Szűk kapuban nagyon jónak bizonyult az elektromosan behajtható tükör. A tízmilló feletti árkategóriában nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a tízezer kilométert futott tesztkocsiban több felől érkező zörgések hallatszottak, az ülésállító karok lepotyogott műanyag fogantyúi a kesztyűtartóból kerültek elő, s nem működött az ablaktörlő szakaszos, illetve esőérzékelő funkciója. Egészében viszont nagyon megkedveltette magát a Viano. Mercedesesen perfekt kezelőrendszere, multifunkciós volánja, biztonságos kanyarvétele és fékezése, nagyon precíz és jól érzékelhető kormányműve, a vezetőhely ergonómiája akkor is örömmé teszi vele az autózást, ha nem a sportos, hanem a kiszámítottan lendületes stílusra predesztinálják méretei. Ha pedig drágállja valaki, akkor sincs tragédia: lényegében ugyanezt, csak kevesebb luxusadalékkal, megveheti hétmillióért is. Csak akkor Vito kombi lesz a neve.

Karlovitz Kristóf, fotó: Hilbert Péter