Palikék a második helyen a Fáraó-ralin

Vágólapra másolva!
Megkezdődött a Fáraó-rali. Az első nap után a három magyar egység közül Palikék állnak a legjobban, Szalayék is jól mennek, Kiséket műszaki hiba fogta vissza.
Vágólapra másolva!

Fáraó-rali, 1. szakasz, Kairó-Baharija

(összekötő 59 km, szelektív 299 km)

Palik László és Darázsi Gábor második helyen végzett a Fáraó-rali első versenynapján. Nem csupán a tereprali, de a magyar autósport történetében most fordul elő először, hogy egy ilyen rangos viadalon (a Fáraó-rali az idei évtől Világkupa-futam) magyar versenyző az abszolút második és kategória első helyen érjen célba egy szakaszon! Maga a pálya tipikus sivatagi gyorsasági volt: gyors, technikás, dűnékkel tarkított. Az autókat a nagy meleg viselte meg leginkább, többen kényszerültek a pálya szélére különféle műszaki problémák miatt.

"Kellemesen eseménytelen napunk volt" - kezdte a beszámolót Palik. "Elrajtoltunk, mentünk, célba értünk és ennyi. Az autó nagyon jól bírta a kiképzést, pedig féltettük, mert nagyon meleg volt, viszont a Dakar utáni hűtőrendszer-átalakítások ismét jelesre vizsgáztak. Ami emlékezetes marad a napból, az az utolsó negyven kilométer. Olyan bonyolult navigációs feladványt kaptunk, amilyennel én, megvallom őszintén, még nem találkoztam, Gabi viszont egy másodpercnyi bizonytalanság és egy milliméternyi tévedés nélkül hozott ki belőle. Egyszerűen elképesztő volt. Ami az eredményünket illeti, látni látom, de nem hiszem el. Azért nagyon örülünk neki."

Eredmények:

Autósok:
1 201 HENRARD Stephane - DE ROISSARD Antonia VW BUGGY 02h49'17
2 205 PALIK László - DARÁZSI Gábor NISSAN 03h03'07 +00h13'50
3 208 SUKOVENKO Szergej - KOROLJEV Vlagyimir NISSAN 03h10'23 +00h21'06
...7 SZALAY Balázs - TAGAI Róbert OPEL 03h16'48 +00h27'31
...19 203 KIS Sándor - CZEGLÉDI Péter NISSAN 04h14'46 +01h25'29

Motorosok:
1 3 COMA Marc KTM 02h59'03
2 5 DE GAVARDO Carlo KTM 03h02'07 +00h03'04
3 4 CASTEU David KTM 03h04'15 +00h05'12

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!