A kelő nap fényénél - Volkswagen Eos 2.0 FSI

Vágólapra másolva!
Multifunkció. Mert szükségünk van rá. Mindenhol. Ha már nem tudunk mit kezdeni az egyszerűen használható tárgyainkkal, hát újabb génekkel nemesítjük őket. Így lesz samponunk, ami balzsam is, rágó, mely tisztítja a fogakat, hajszárító, mely rakétahajtóműként üzemeltethető. Meg jó sok kiváló szakember, akiket kiművelhet a marketing tanszék. Így keletkeznek a modern autók is. Bizony.
Vágólapra másolva!

Még vezetni is jó. Elsősorban könnyű, másodsorban szórakoztató. A kétliteres, közvetlen benzinbefecskendezéses FSI motor kellemesen teszi a dolgát. Ezalatt (például az 1.6-ossal) már bántóan alulmotorizáltnak tűnhet az Eos. Minden könnyen történik benne. Finom és szomjas. Olyan 10-11 litert könnyen legurít a torkán (javarészt városi használattal).

A belső tér hangulata inkább közönyös és technokrata, semmint vad és szenvedélyes. A szellőző rácsok köré kanyarított fémszínű dekorelem hivatott feldobni a Golfból, Jettából ismerős belteret. Na ja, Wolfsburg sem Firenze, nem vagyunk egyformák.

Forrás: [origo]

Ha vízpart mellé igyekszünk az Eosszal, akkor nyugodtan szóljunk a barátoknak is, mert bár szűkösen, de négy felnőtt befér. Persze jobb választás, ha hátul csajok ülnek. Ők biztosan nem fognak panaszkodni a helyhiányra és nekünk is jobb elöl. Felhúzott ablakokkal, szélfogóval (kettecskén), autópálya-sebességnél is kellemes a légkör. A huzat nem cibál, beszélgetni is lehet.

Magasan jár a nap

Jó minőségű, nyitható tetejű autót építeni nehéz. Sokkal kevesebb a tapasztalat, amivel a mérnökök dolgozhatnak, mint a zárt kasztnis kocsiknál. Emiatt élesebben érzékelni a hibákat is.

Az Eos nem hibátlan, de összevetve az általam eddig próbált versenytársaival (307 CC, Mégane CC) fölébük magasodik minőségével, minőségérzetével. Nem véletlen, hogy komoly summával drágább is náluk. A németek közül már a küszöbön toporog az Astra és a Focus nyitható tetejű változata, őket is szeretettel várjuk, hogy teljesíthessük kötelességünket, olvasóink felé.

Alapadatok - Volkswagen Eos 2.0 FSI

hosszúság: 4407 mm
szélesség: 1791 mm
magasság: 1443 mm
tengelytáv: 2578 mm
saját tömeg: 1481-1590 kg
csomagtartó: 380 l

hajtás, erőátvitel: elsőkerékhajtás, 6 fokozatú kézi váltó
motor: S4/16 benzin
lökettérfogat: 1984 ccm
max. teljesítmény: 110 kW/150 LE (6000/min)
max. nyomaték: 200 Nm (3500/min)
végsebesség: 210 km/h
gyorsulás 0-100 km/h: 9,8 s
átlagfogyasztás: 8,2 l
üzemanyagtartály: 55 l
CO2-kibocsátás: 197 g/km

alapár: 7 292 400 Ft

további változatok:

1.6 FSI: 6 326 400 Ft
2.0 TFSI: 8 191 200 Ft
2.0 TDI: 6 990 000 Ft

konkurencia:

Opel Astra TwinTop 1.6: 5 399 000 Ft
Peugeot 307 CC 1.6: 5 900 000 Ft
Renault Mégane CC 1.6: 5 530 000 Ft

importőr: Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft.

Bár a multifunkció a kupé-kabriók kapcsán realitás és ráadásul élvezhetően jól sikerült dolog, ne feledkezzünk meg a vászontetős társakról sem. Egy tárgy értékét az is befolyásolja, hogy mennyire elérhető vagy épp mennyire korlátozott a felhasználás köre. Ráadásul a vászontetőnek is van egyfajta különleges hangulata. Én még nem temetném őket. Ha nagyon sok pénzem lenne, biztosan nem keresném a technokrata sztriptáncosokat, hanem maradnék az érzékibb, különlegesebb és multifunkciótlanabb magánelóadóknál. Tudják, keverve, nem felrázva.

Bertalan Gábor