Régen látott csata a nagy túraautóknál

Vágólapra másolva!
Hosszú évek óta először fordult az elő egy gyorsaságiautós-hétvégén, hogy a legizgalmasabb versenyt nem valamelyik márkakupa, hanem a nagy túrautók élmenői produkálják. Walter Csaba és Rácz István az utolsó kanyarig centikre autózott egymástól, előbbi sikerével.
Vágólapra másolva!

Vida János (Clio Kupa): "Furcsa volt, mert tudtam, hogy a többiek félnek tőlünk - mi másképp szoktunk küzdeni egymással. Az elején jól mentem, aztán elkezdett csúszni a kuplungom, és gondoltam, a többiek küzdelmébe nem szólok bele. Szépen elengedtem minden kistúrást, aki utolért. Szenvedés volt, de a lényeg, hogy nyertem."

Vizin Tamás (Clio Kupa): "Várható volt, hogy Janival nem fogunk meccselni. Azt gondoltam, majd szépen vonatozunk, de beleszóltak a kistúrások. Irgalmatlanul erősek. Féktávon el tudtam menni, aztán jön az egyenes, és huss, már ott sincsenek. Egyébként kerülgettük egymást. Vigyázni akartam a technikára, erre ütöttem-vágtam."

Walterné Dancsó Adrienn: "Nagyon jó volt, nagyon tetszik nekem ez a pálya. Igyekeztem a Sanyi után, de nagyon hamar leszakadtam tőle. Saját időmhöz képest viszont nagyon jól jöttem. 15 volt nekem tegnap a legjobb, most meg folyamatosan 14-eket jöttem, úgy érzem, én megtettem mindent, de Sanyi nagyon begyorsult."

Mohácsi Ákos: "A verseny nagyon jó volt, de én kiszúrtam magammal, amennyire csak lehetett. Új motorom van, reménykedtem benne, hogy két gyors kör elég lesz az időmérőn, csak az volt a gond, hogy a pályán összeszedett összes kosz rajta volt a gumin. Ezután nyolcadik helyről rajtoltam, beszorultam a Renault illetve az Egon mögé, ami négy körig így is maradt, aztán elborult az agyam, és egy rövidebb féktáv alkalmával megelőztem mindkettőjüket. Majd próbáltam felzárkózni Adriennre, de túl nagy volt a hátrányom. Örülök a harmadik helynek, azok után, ahonnan indultam. Minden rendben, egyetlen szomorúságom, hogy nincs velem a lányom és a feleségem."

Gál Szabolcs (Clio Kupa): "A mezőny végéről rajtoltam, mert a "bokszkijárat nyitva" lámpánál eltört a féltengely. Még azzal is előnyt adtam a többieknek, hogy ők menjenek slick gumival, én meg utcaival. Próbáltam, de nem sikerült befognom őket."

Zentai Sándor: "A startnál a Clio rámszaladt, és a gumik is hidegek voltak. Próbáltam tartani a pozíciómat, szerencsére sikerült. Mondhatni, hogy holnapra kímélvén a gumit tudtam autózni. Túl sok érdekes nem történt, örülök, hogy a nehéz autóval is sikerült nyernem."

Dinka Róbert: "Nagyon jó verseny volt, jól nekifutottam. Úgy éreztem, elmelegedett a gumim, és sokszor pihentetni kellett menet közben, így nem tudtam azokon az íveken olyan tempót diktálni, amit szerettem volna. Érdekes volt a rajtfelállás a Cliókkal, hátul is ment erős autó, az elején is volt egy kis küzdelem, bár nem nagyon láttam. Az volt a jó, hogy végig volt egy ellenfél, akivel lehetett küzdeni."


Formaautók:

Chanoch Nissany: "Tegnap elég nagy baj történt a motorral, így rossz időt tudtam csak menni, és ma az utolsó helyről rajtoltam. A csapat nagyon jó munkát végzett, felhívták Olaszországban a motorhoz értő szakembert, és Cserkuti József segítségével éjjel háromig megoldották a problémát. Van autó, van kupa!"

Eszenyi László: "Még nem tudjuk mi történt, de valami az üzemanyag-rendszerrel lehetett. Olyan volt, mintha kifogyott volna a benzin. Nagyon jól ment pedig, sikerült Chanochot is tartani, az előzések is jól jöttek össze, sajnos a végére így sikerült."