Az egyik spórol, a másik vedel - Ford S-Max benzines és dízel duplateszt

Ford S-Max
Vágólapra másolva!
Remek autó a Ford családi egyterűje, csak nagyon nem mindegy, milyen motorral és felszereltséggel vesszük. A nálunk járt 203 lóerős benzines, turbós változat például tökéletesen tette a dolgát, csak szemmel láthatóan apasztotta a benzinszintet egy-egy sietősebb kanyar után, így valószínűleg nem fogja kihalásra ítélni a dízeleket, amelyek közül ugyancsak kipróbáltunk egyet. Duplateszt.
Vágólapra másolva!

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Nagyon jól eltalálták a futómű hangolását, egyterű létére élmény vele az autózás
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Nem kellett sokáig várnunk, hogy kiderítsük, pontosan mennyivel jobb vagy éppen rosszabb választás a gázolajos változat, hiszen a két tesztautó közvetlenül egymás után járt nálunk. Két héten át mindennap állt S-Max a parkolónkban, félidőben a színe fehérre változott, egészen pontosan Ice White metálfényűre, amely a kínálat legdrágábbja, kétszer annyiba kerül, mint a többi feláras fényezés, 336 000 forintért fújják be vele a hatalmas karosszériát. Az EcoBoost motor helyét pedig a PSA-eredetű kétliteres, 163 lóerős dízelmotor vette át, melyhez hatfokozatú kézi váltót kapcsoltak.

Kívül nem pusztán a színválasztással, hanem az Individual csomaggal is megkülönböztette egymástól két Titanium felszereltségű tesztautóját a Ford. Az első és hátsó lökhárító sportos toldatot, hozzá való küszöböket és zongoralakk hatású fekete első levegőbeömlőt kapott, melyek a 17 colos könnyűfém kerekekkel és a LED-es nappali menetfénnyel együtt azt sugallják, sőt kiabálják, hogy ez a nagy fehér busz tud valamit, ami miatt nem szabad unalmas családi kocsiként legyinteni rá. A gond csak az, hogy hiába a lendületes formaterv, az S-Max képtelen lenne letagadni, hogy mire való, ebben a kategóriában pedig nem éppen menő, sokkal inkább mulatságos az ehhez hasonló felvágás.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Védtelenek a karosszéria nagy felületei a parkolási sérülésekkel szemben, túl erős a sötétítés

A sötétített hátsó ablakok nagyon hasznosak, ha meg szeretnénk óvni a kicsiket az UV-sugaraktól, megkönnyítenénk a légkondicionáló dolgát a nyári forróságban, vagy éppen nem szeretnénk, ha nyaralás közben bárki kedvére válogatna a család holmijai között, miközben mi a cukrászdában küzdünk egy fagylaltkehellyel. Ilyen erősen azonban felesleges lesötétíteni az üvegeket. Nappal még csak egy kicsit furcsa, este azonban szinte átláthatatlan lesz, amely jelentősen megnehezíti a sofőr dolgát, akinek egyébként is komoly feladatot jelent a tolatás a jókora egyterűvel, szerencsére a parkolóradarra lehet számítani. Érdemes figyelni rá, mert a szokásosnál közelebb enged a mögöttünk állóhoz.

Abban az egész rovat egyetértett, hogy az S-Maxszal nem parkolni, hanem egyenesen haladni, de legfőképpen kanyargós úton autózni az igazi öröm. Akár benzines, akár dízelmotor hajtja, olyan egyterűt egyelőre csak a Ford gyárt, amely képes magával ragadni egy vezetési élményre kihegyezett társaságot. Az EcoBoostnál negyven lóerővel gyengébb TDCi kétezres fordulaton jelentkező 340 Nm nyomatéka bőségesen elég ahhoz, hogy sikeres állórajtot vegyünk, és mindenkit másodpercek alatt magunk mögött hagyjunk a lámpánál, szinte bármelyik fokozatból érezhetően gyorsítsunk, lelkiismeret furdalás nélkül előzzünk, és az út minden méterét élvezzük.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Hosszú utazásokhoz ideális választás az S-Max, de városban sem kihívás közlekedni vele

Ebben nagy szerepe van az eltalált hangolású futóműnek, amely éppen annyira feszes, hogy éles kanyarokban is szigorúan íven tartsa a mozgásba lendült hatalmas tömeget, de az S-Max eközben ne essen ki családi autó szerepéből sem, és elfogadható rugózással jutalmazza a családfő élvezetes perceit elnéző családtagokat. Egyterűektől szokatlanul érzékeny, pontos és jól súlyozott a kormányzás, a vezetőbarát pozícióban ülve, a kézre álló, puha bevonatú sportos kormánnyal szűk fordulókban és szerpentinen is természetesen manőverezhető az autó, jó hír, hogy erre a fékeket is felkészítették. Mintha egy hot hatch-re fizettünk volna be vásárláskor.

Meglepő, hogy éppen a dízelmotorhoz tartozik a pontosan kapcsolható hatfokozatú váltó, a lelkes gázolajos azonban kifejezetten igényli, hogy a kulisszát bejárva magunk avatkozzunk be a működésébe. Nem áll tőle távol a pörgetés, erre azonban nincs szükség, mert már 1500-as fordulat környékén jól érzi magát, ereje pedig bőven van, így minden sebességtartományban megtalálhatjuk a megfelelő fokozatot, a hatodik sem városi csordogálásra, hanem oda való, ahova eredetileg szánták, az autópályára. Az enyhe alapjárati mormogáson kívül alig hallható hangjával is igyekszik letagadni, milyen üzemanyagra van szüksége, nem is vágyik rá annyira, mint az EcoBoost.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Kényelmes alcantara-bőr kombinációjú sportülések a dízel első üléssorában

A dinamikájával és vezethetőségével legalább ugyanannyira meggyőző dízel legnagyobb előnye, hogy egy csapásra megoldja a benzines legfájóbb problémáját, hiszen intenzív használat mellett is beéri 6,8 liter gázolajjal száz kilométerenként. Nem kizárt, hogy ennél kisebb fogyasztás is elérhető, de a megfelezett üzemanyagköltség akkor is a dízel felé billenti a mérleget, ha kihasználjuk az S-Maxban rejlő lehetőségeket és telepakoljuk az alaphelyzetben 755 literes csomagtartót.

A tengernyi helyet elsősorban annak köszönhetjük, hogy annak idején a Ford gondolt egyet, és mindjárt két utódot tervezett a Volkswagennel közösen fejlesztett Galaxy kifutása után. A bevált típusnevet a hétszemélyes kivitel kapta meg, a sportos vezetőknek és legfeljebb ötfős családjuknak szánt változat pedig S-Max néven, szögletes helyett csapott hátsórésszel került a szalonokba. Ahhoz is nyújtózkodnunk kell, hogy a végébe csúszott sportszatyrot elérjük, de akkor sem kell házhoz szállítást kérni, ha a kiszemelt bútordarab kifejezetten hosszú, hiszen az ülések ledöntésével is jól használható teret kapunk.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Masszív tárgyként kapaszkodik az úthoz

Három különálló, sínen csúsztatható, egy mozdulattal eltüntethető ülésén kényelmes az utazás, fej-, váll- és lábtér is van bőségesen, a helykínálat teljes más dimenzióba helyezi a nagy egyterűt, mint amibe a kompakt, vagy középkategóriás modellek tartoznak. Előre még jobb székek kerültek, a dízel alcantara borítású sportüléseket kapott, melyek nagyszerűen megtartják a testet a tempós kanyarokban, és éppen annyira kemény tömésűek, hogy hosszútávon is egészséges legyen az ott tartózkodás. Nem pusztán az ülésekre, hanem a beltérben mindenhova jutott a kékesszürke kárpitozásból, amely kevésbé igényes, mint a benzines feketéje. Ha világosabb utasteret szeretnénk, jó választás a hangulatos üvegtető.

Ez az extra sajnos kimaradt a fehér autóból, helyette azonban dúskálhattunk a Titanium szint felszereléseiben. Hét légzsák, menetstabilizáló, kipörgésgátló, vészfékasszisztens vigyáz ránk, visszagurulás-gátló, első-hátsó parkolóradar, tempomat, fűthető első-hátsó szélvédő segíti a vezetést, napfényrolók, kétzónás automata légkondicionáló, kormányról vezérelhető, kilenc hangszórós, USB csatlakozós, bluetooth-os Sony audiorendszer gondoskodik a kényelemről.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Alig mutat valamit magából, pedig van mire büszkének lennie az erős és takarékos dízelnek

Ha nincs szükségünk a több tucat elérhető modern extra egyikére sem, mindezt 9 715 000 forintért kaphatjuk meg, tehát a kasszánál nem sokat spórolunk a dízelen, fenntartási költségein azonban látványosan sokat foghatunk. Elrettentésképpen az első százezer kilométer üzemanyagköltsége mai átlagáron számolva a benzinessel 4,1 millió, a dízellel 2,3 millió forintba kerül, miközben ugyanoda, ugyanolyan széles mosollyal az arcunkon jutunk el úgy, hogy senkit és semmit nem kell otthon hagynunk.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 1997 cm3. Furat/löket: 85/88 mm. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 120 kW (163 LE)/3750. Nyomaték: 340 Nm/2000. Sebességváltó: hatfokozatú kézi. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4768/1884/1658 mm. Tengelytáv: 2850 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1589/1605 mm. Tömeg: 1688 kg. Terhelhetőség: 817 kg. Csomagtartó térfogata: 755-1820 l. Üzemanyagtartály térfogata: 70 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 9,5 mp. Végsebesség: 205 km/óra. Átlagfogyasztás: 5,7 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 6,8 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 152 g/km.