Hivatalos közleményben jelentette be a Toyota, hogy globális visszahívási akciót hirdet a Priusra és a Lexus HS 250h hibridre. Összesen 437 ezer autó érintett.
Napok óta arról cikkeznek a lapok, hogy a Toyota bármikor bejelentheti a Prius-visszahívást egy esetleges fékhiba miatt - kedden meg is történt. Már korábban elismerte a japán gyár egy szoftverhiba létezését, a visszahívás kihirdetésével viszont várt. Mint kiderült, azért, mert a Lexus is érintetté vált, ennek pedig alaposan utána akartak járni az illetékesek.
A szoftverhiba miatt bizonyos esetekben a fékpedál lenyomása után csak apró késéssel tapasztalható tényleges lassulás, a januártól gyártott modellekben ezt a bakit már korrigálták. Takeucsi Ririko, a Toyota szóvivője szerint szükségessé vált további modellek ellenőrzése is.
"Nagyon hasonló a Prius és a Lexus HS fékrendszere, vizsgáljuk, hogy a prémium modellben is jelentkezhet-e a hiba. Továbbra sem döntöttünk semmiről" - nyilatkozta Takeucsi japán idő szerint délelőtt, majd a Toyota délután kihirdette a visszahívást.
A korábban feltételezettnél több autóban szükséges az ABS szoftverének frissítése, 270 ezer Priusról volt szó eddig, de világszerte összesen 437 ezer hibridet hívnak vissza, csak Amerikában 133 ezer Priust. Ugyanitt 14 500 Lexus HS-vevő is értesítést kap a következő napokban, az érintett modellek tavaly áprilistól január elejéig készültek. Körülbelül 350 ezer az érintett Priusok száma világszerte, a maradék Lexus.

Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Halj meg máskor! - Porsche 911-menetpróba
Egy 400 lóerős Porschével egyedül hagyni néhány megszállott autóbuzit, nagyobb felelőtlenség, mint rábízni egy lőszerraktár kulcsát egy csapat terroristára. Még ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt
Az angol támadó duplázott, a ManUnited 2-1-re nyert. Suárez nem kezelt Evrával.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.