[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] autó> gyorsasági

Forma-1 Zöldautó Babetta-blog Hírgarázs Nordschleife-blog Tesztek Videók Veterán Motor Eladó autók-motorok

Perényi első győzelme, Walter már bajnok

[origo]|2008. 10. 11., 20:43|Utolsó módosítás:2008. 10. 11., 20:48|

Sajnos elmaradtak a nagy csaták a túraautósok versenyeiben, a nagyoknál Perényi Zoltán pedig megszerezte élete első győzelmét, Walter Csaba pedig egy második hellyel bajnok lett. A kicsiknél Zentai győzött, Walterné kiesett, a formaautóknál pedig Eszenyi nyert.

JÁTSSZ ONLINE!

Az Alerant Kupa szombati versenynapján sok kategóriától vártunk nagy küzdelmet, végül ebből kevés valósult meg.

A nagy túraautóknéál Walter Csaba már az időmérőn a mezőny fölé nőtt, amit a verseny első köreiben is megmutatott. Walter azonban a táv vége felé belassított és maga elé engedte Perényi Zoltánt, aki élete első győzelmét aratta ezzel. A két főnixes mögött a nagy vetélytárs öregje, Bódis Kálmán futott be.

A rajtot Herter Gusztáv kapta el a legjobban, aki kicsit össze is akadt Bódissal.

Hertert később sorra hagyták ott az ellenfelek, Szamosvári Béla állt be a negyediki helyre, míg mögötte Kavecz István BMW-je próbálta feltartóztatni Horváth Zsolt Ferrariját. Kavecz megpördült, és pont a Ferrarinak csúszott. Ezzel mind a ketten hátrébb estek.

Forrás: [origo]

Walter Csaba ellenfél nélkül maradt, egy sima második hellyel is megnyerte a bajnokságot


Walter Csaba / Porsche 911: "Ezen a futamon az volt a célom, hogy biztonságosan célba érjek. Most nem sikerült nyerni, de nincsen ezzel baj. A bajnokságot sikerült ezzel végérvényesen megnyerni. Azt gondolom, hogy nagyon nehéz szezon volt. Idén új volt nekem is és a csapatnak is az autó, de sikerült nagyon jól helyt állni. Nekem ez volt a legfőbb célom és most ez sikerült. Az eddigi futamokon mindig a rajt volt a legkritikusabb, ezért az első néhány körre próbáltam összpontosítani, ez szerencsére jól sikerült. Onnantól kezdve, azt gondolom ez már lefutott meccs volt."

Perényi Zoltán / Porsche 911: "Talán még egy ugyan ilyen elsőséget el tudnék képzelni holnapra. Fer volt a verseny, nagyon szép volt, minden összejött, ahogy szerettem volna. Hibáztam is, de azokat is tudtam korrigálni. Nem tudom, hogyan sikerült Csabát is megelőzni, valahogy belassult. Nagyon örülök ennek a helyezésnek, és nagyon köszönöm mindenkinek, mert azt hiszem, ez közös érdem és nem csak az enyém: az autóé, a csapaté, a szerelőké és mindenkié. Tanulságos, ahogy a Csaba veszi az íveket, nem veszi úgy senki - ahogy szoktam mondani, csodálatosan megy. Mindig jó érzés mögötte menni. Amikor megláttam, hogy előttem megy, és kezdem utol érni, nagyon megijedtem, hogy valami komolyabb baj van vele. Ezek szerint csak spórolt."
 
Szamosvári Béla / Porsche 911: "Végre egyszer minden összeállt, én is, az autó is. Picit még tudnék gyorsulni, de azt még hagyjuk meg holnapra. Végre végig tudtam menni, minden probléma nélkül. Meg vagyok róla győződve, ha rendesen végigmegyek az egész szezonban, akkor biztos tudok fejlődni 2-3 másodpercet átlagosan. Nem fogom ezt eljátszani, hogy kihagyok egy versenyt, legalábbis most ez az elhatározás."

Horváth Zsolt / Ferrari F430: "Szerencsére a Ferrarit tudtuk tesztelni, volt egy 12 órás verseny a Hungaroringen és elég sokat mentünk. Valamennyire összeszoktunk a kocsival. Ilyen szempontból topformába jött, viszont alkatrészek szempontjából még mindig nem állunk igazán jól, de nem erre fognám. Sajnos van benne egy kipörgésgátló, amit challenge-ben  használnak, és úgy hagytam rajtnál és az első körben be volt nekem kapcsolva és így mindenki elment. Utána küszködtem fel magam, de aztán volt egy kis kocc a Bongesszal, ezért csak ide sikerült jönnöm. Amúgy nagyon élveztem, nagyon jó volt."

Herter Gusztáv / Mitsubishi Lancer Evo VI: "Persze, az eredménnyel nagyon elégedett vagyok.  Szintén egy csúszásos baleset volt, ugyanott, a célegyenes végén. Bongó megcsúszott a poron és beleszállt  Zsolti oldalába. Láttam, hogy teljesen vétlen volt. Sajnos így esett. Az történt, hogy irdatlanul tolta a kocsi az orrát az egész versenyen és meg kellet valahogy változtatnom a technikát, mert nagyon alacsony kanyarsebességre és erős kigyorsításra kellet váltani. Ezt tanulgattam, majd ezzel a technikával hoztam a célba, de nagyon megszenvedtem."

Palik László / BMW M3: "Nagyon jót versenyeztem. Amikor a Hungaroringen versenyzem, akkor a itt akarom megváltani a világot. Minden nagyon rendben volt. Nagyon elégedettek vagyunk a köridőkkel, mert ezt az autó teljesíményéhez kell mérni. Nagyon stabilan jöttem azokat az időket, ami ennél az autónál jónak számít, még edzésen is. Plusz, hárman meccsben voltunk, ez még adott egy külön élményt a dolognak. Nekem volt egy nagyon komoly kiérlelt taktikám, ami nem jött be. Ugyanis azt gondoltam, hogy ketten ott előttem, addig-addig dolgoznak, amíg - ha nem is egymásnak mennek és nem teszik ki egymást-, legalább a gumijuk elmelegszik és akkor majd jön Laci, a kis kipihent gumijaival. Egészen odáig kiváló is volt a taktika, megláttam, hogy elkezdenek keresztbe úszni az autók, elmelegedtek a gumik. Na, most jött el az én időm! Oda csaptam a paciknak. Kiderült, hogy az én gumijaim is elfáradtak. Elkezdtem keresztbe menni mindenhol. Gondoltam, most akkor taktikát váltunk, és így sikerült a hármas bolyból másodiknak bejönnöm."

Bódis Kálmán / Porsche 996: "Jó volt a startom.  Gusztival megbeszéltük, hogy engem nem fog kilökni. Aztán mégis engem lökött ki. Így tudott elém kerülni Szamosvári. Én ilyen használt gumikkal mentem, amit a hosszú távú versenyünk után összekukáztam. Nagyjából 70 körös gumik. Számomra nem volt igazán tétje. Majd holnap!"

[origo] címlapon»

Fotó: Gulyás Péter [origo] A villanyautót is jó lesz vezetni Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
    Fotó: Gulyás Péter [origo] A villanyautót is jó lesz vezetni Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
    Fotó: Gulyás Péter [origo] A villanyautót is jó lesz vezetni Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
    Forrás: Wuling Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
    Fotó: Pályi Zsófia [origo] Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
    Forrás: Alfa Romeo Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt! Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
    Forrás: MTI/Rosta Tibor A mínusz 20 fokot az autók is megérzik Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
70
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható!
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését.
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    2011 online galaktikus játéka!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    [origo] biztosítás
    Ha már felmondta a régi szerződését, de még nem kötötte meg az újat
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    Jövedelemkiesés
    biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
-10% engedmény minden beépíthető elektromos sütőre 07.19-igAEG BE 5013401-M beépíthető inox elektromos sütő...
125.910 Ft
hirdetés
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP/Patrik Stollarz BL: Barcelona-sima, Lyon-szenvedés Messiék végül simán nyertek. A Lyon megszenvedett az Apoellel.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »

PARTNEREK

Forrás: [origo] Forrás: [origo]