Keresik Paul McCartney 50 éve eltűnt gitárját
Az első Beatles-albumokon még az szól, aztán később nyoma veszett.
Az első Beatles-albumokon még az szól, aztán később nyoma veszett.
Egy kocsmai verekedés miatt nevezte el így a gitárját, hogy mindig a nőkre és a tűzre emlékeztesse.
Nézze meg a világ legdrágább, árverésen elkelt gitárját.
Póka Egon beszélt a legendás hangszerről és legendás tulajdonosáról.
Kevesen tudják, hogy Radics Béla legendás gitárjának első tulajdonosa az Old Boys együttes alapítója volt.
Egy budapesti lakás árába került a '60-as években a híres gitár.
Az idei Sziget világsztárjai írták alá a gitárokat, amiket most meg is lehet venni.
Felhívták a színpadra, szemtelenül játszott, majd olyan ajándékot kapott, amit el sem mert hinni.
Háromszáz fiatalt várnak, stúdiók és profi hangszerek is lesznek.
Bekötötte a szemét, és megfogta a mellét.