Jégkrémgyár nyílt a tél elején Észak-Korea fővárosában
Sok helyi lakos elégedetlenségének adott hangot az üzem miatt.
Sok helyi lakos elégedetlenségének adott hangot az üzem miatt.
Szöuli források szerint két, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőttek ki Phenjan közeléből.
Ha ez megtörténik, megindulhat a határkereskedelem is, ami jót tenne az elzárkózó ország gazdaságának.
Novemberig juttatják el a szomszédos országba az adományt, ebből százezer tonnát még a szeptember közepén tartandó aratás ünnepe előtt.
A kamerákkal a disszidálni vágyókat, valamint a csempészeket akarják elkapni.
Az ENSZ készített erről beszámolót, amelyben azt írták, a határzár miatt nehezen jutnak célba a segélyszállítmányok.
Számos kérdés merül fel a Phenjanban látványos parádén bemutatott vadonatúj harckocsikkal kapcsolatban.
Az állampárt alapításának 75. évfordulójára a latorállam arzenáljának legjavát vonultatják fel a közelgő parádén
A nemzetközi kupákban veretlen 4.25 saját szurkolói előtt nyerheti meg az AFC-kupát.
1987-ben kezdték el építeni, de máig nem nyitották meg.