Óriásfejlesztéseket jelentett be az MTA
Az Akadémia elnöke szerint kiemelkedően sikeres volt 2016 a magyar tudomány számára.
Az Akadémia elnöke szerint kiemelkedően sikeres volt 2016 a magyar tudomány számára.
Így indíthatja az évet lendülettel, munkatársait ösztönözve.
A kormány elfogadta Magyarország Digitális Startup Stratégiáját.
A globális felmelegedés következményei abszolút megsemmisítőek lehetnek.
Rájöttek, mi lehet a szerepe a péniszcsontnak.
A "megváltozott biztonsági környezetet" figyelembe véve tesznek módosító javaslatokat.
A kkv-k nagy része úgy érzi, luxuskiadás a marketingterv. Pedig a vevőszerzés nem magától történik meg.
A Mol-csoport vezetője az Origónak adott interjújában többek között a következő 15 év legnagyobb kihívásairól beszélt.
A cégcsoport igazgatótanácsa jóváhagyta az új hosszú távú stratégiát.
A tudatosan választott stílusnak köszönheti sikerét az Apple, a General Electric és az IKEA.