Marad a szlovén zárlat, de új ütemtervet fogadtak el a korlátozások enyhítésére
Az elmúlt 24 órában meghalt újabb 25 beteg, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 2998-ra emelkedett.
Az elmúlt 24 órában meghalt újabb 25 beteg, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 2998-ra emelkedett.
Többször figyelmeztették, hogy nem lehetnek nyitva a kocsmák.
Boris Johnson közölte azt is, hogy meghaladta a félmilliót a koronavírus-vakcina első dózisával beoltottak száma az Egyesült Királyságban.
Két hétre megtiltják a gyülekezést a nem egy háztartásban élők számára közterületen és zárt térben egyaránt.
Az országban mindenki csak 500 méterre hagyhatja majd el otthonát.
Szeretnék megakadályozni a koronavírus bejutását.
Már 830 fertőzöttet diagnosztizáltak, a halálos áldozatok száma pedig 25-re nőtt.
Az egyik tisztviselő szerint több mint száz embert, köztük politikai vezetőket és aktivistákat vettek őrizetbe.
Ropogósra sütötte egy szerencsétlen vásárló késői ebédjét.
Rövid időn belül követte egymást a két incidens.