Rowan Atkinson, a felejthetetlen figura

Rowan Atkinson általában főszereplő: a saját filmjei központi figurája. Egyszer-egyszer azonban elkalandozik más műfajokba, főleg, ha egykori diáktársa, Richard Curtis hívja. Miatta vállalt el egy nyúlfarknyi szerepet a Négy esküvő, egy temetés című filmben (melyben papot alakított), és most, az Igazából szerelemben is. Bár csak pár percig látható a vásznon, játékát nem lehet elfelejteni.

- Milyen szerepet ajánlott ebben a filmben?

- Egy Rufus nevű karaktert játszom, aki tulajdonképpen olyan, mint egy őrangyal. Egyáltalán nem valóságos ember, bár úgy néz ki, mintha az lenne: igazi ruhákat hord, és valódi helyzetekben vesz részt. Valójában azonban egy másik szférából érkezett, és az a feladata, hogy a történetet bizonyos pontjain tovább lendítse, és a karaktereket valahová elvezesse. Jót próbál tenni egy kissé szürreális, éteri módon.

Igazából szerelem - Rowan Atkinson

- Úgy tudom, csak két napot kellett forgatnia, ami meglepően kevés, ugyanakkor az Igazából szerelem-ben másoknak sincs sokkal nagyobb szerepük. Nem volt fura, hogy alig vágott neki, már abba is kellett hagynia?

- Nem, igazából hozzá vagyok szokva. Amíg az embertől nem igényel túl nagy szellemi erőfeszítést, és pontosan tudja, mit kell majd tennie és hogyan, addig ez csak egy egyszerű színészi feladat. Nem mintha úgy gondolnám, hogy bármely színészi munka egyszerű volna. Valójában rettentően tudok szorongani minden egyes alakítástól, mindazonáltal ez mégiscsak egy elég egyértelmű, tiszta feladat volt. Örültem, hogy akár csak pár percre feltűnhetek ebben a történetben. Abszolút nem bánt, hogy nem én látszom végig a vásznon.

- Elmesélte, hogyan dolgozott Richard Curtisszel 1975-től a napjainkig. Rendezőként azonban Ön is most találkozott vele először. Milyennek találta?

- Bevallom, egy egész kicsit ideges voltam, de csak épp annyira, amennyire az ember aggódik egy barátjáért, aki új karrierbe kezd. Jómagam sosem próbáltam rendezni, de mindig úgy gondoltam, hogy ez egy óriási feladat. Elképesztő sok dologra kell koncentrálni egyszerre, nemcsak arra a viccre, amire épp megpróbálod kihegyezni a jelenetet.

Egy filmnek annyi praktikus oldala van, sokszor rettenetesen bonyolult a technikai háttere, a logisztikai felépítése, szóval egy produkció rengeteg olyan tényezőből áll össze, ami - úgy gondoltam - Richardnak az idegeire megy majd. És meg kell mondanom, az, hogy végül mégsem tört bele a bicskája, nyilván annak is köszönhető, hogy már tudott vágni. Az elmúlt évek során számtalanszor ült az vágószobában, tulajdonképpen négy vagy öt korábbi filmje montírozásában segített. Sőt, nemcsak a saját munkáit, de másokét is figyelemmel követte. Hogy mást ne említsek, például a Mr. Bean-film vágásánál is segédkezett, és mondhatom: remek szeme van a szerkesztéshez.

Bean - Rowan Atkinson

Biztos vagyok benne, hogy ez a tapasztalat nagy hasznára vált rendezés közben is, mert pontosan tudta, mit kell felvennie ahhoz, hogy ne ütközzön akadályokba a vágás során. Tudja, milyen az, ha az ember a vágószobában ébred rá, hogy hiányzik egy-egy beállítás, és ennek híján nem tud egy jelenetet úgy összerakni, ahogy szeretett volna. Ő ebben már nagyon jó, és az idők folyamán erős vizuális gondolkodásmóddal gazdagodott. Nem is csoda, hiszen olyan nagy rendezőkkel dolgozott együtt a vágószobában, mint David Lean, az Arábiai Lawrence és a Doktor Zsivágó rendezője.

Ráadásul nemcsak a vágásnál szeretett jelen lenni, hanem a forgatáson is, és szinte minden filmjét végig asszisztálta a kamera mögül. Természetesen amikor forgatókönyvet ír, a lelki szemei előtt minden kép megelevenedik, és a rendező dolga végső soron nem más, mint hogy ezeket a képeket valóra váltsa. Ha van egy tiszta elképzelése arról, hogy miről szól a forgatókönyv, akkor csak formába kell önteni. A kérdés általában az, hogy meg is tudja-e vágni. Ismerek olyan rendezőket, akik félnek a vágástól, mert nem tudnak szelektálni az általuk felvett anyagból - mindent látni akarnak, amit leírtak, és amit leforgattak. Richard szerencsére nem tartozik közéjük.